Belföld

2012.01.17. 12:16

Hogyan segíti az 5 százalékos béremelést az állam?

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak márciustól azok a cégek, amelyeknek gondot okot az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben; a 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

MTI

A pályázónak vállalnia kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójánál végrehajtja, valamint azt, hogy 2012-ben legalább megtartja - vagyis nem csökkenti - dolgozóinak létszámát.

Az államtitkár ismertette, hogy az 5 százalékos emelésből 2, illetve 3 százalékos támogatást terveznek, a pályázatok megjelenése február végén, március elején várható.

Giró-Szász András kormányszóvivő elmondta, hogy a kormány hétfői ülésén fogadta el a bérkompenzációról szóló előterjesztést, amelynek célja, hogy az adójóváírás kivezetése miatt ne járjanak rosszabbul a munkavállalók, vagyis a bérek nettó értéke megmaradjon, illetve ne legyenek elbocsátások.

Czomba Sándor emlékeztetett arra, hogy január elseje óta a munkáltatók az emelés 5 százalék feletti részére teljes bér- és járulékkompenzációt vehetnek igénybe akkor, ha minden munkavállalónál végrehajtják az 5 százalékos emelést. Kiemelte, hogy a költségvetésben erre további, mintegy 100 milliárd forint áll rendelkezésre.

A munkáltatói érdekképviseletekkel való egyeztetések során ugyanakkor világossá vált, hogy vannak olyan ágazatok, régiók, ahol az 5 százalékos béremelés is nehézségekbe ütközik, ezért dolgozták ki a pályázati rendszert - mondta Czomba Sándor. Kiemelte, hogy a nyertes pályázóknak az elvárt béremelés végrehajtását 2012. január elsejétől, vagyis visszamenőleg kell vállalniuk.

Az MTI kérdésére elmondta: a források elosztásánál nincs regionális differenciálás, ugyanakkor elképzelhető, hogy a 3 százalékos emelési támogatást azoknak a cégeknek juttatják, ahol a "legnagyobb a baj". Hozzáfűzte, hogy a munkahelyteremtő pályázatoknál még inkább segítenék a hátrányos helyzetű régiókat.

A bérkompenzációs pályázatokat a Nemzeti Munkaügyi Hivatal írja ki, a szempontrendszer megalkotásánál törekednek arra, hogy a pályáztatás gyors, hatékony és objektív legyen, és hogy a pályázók minél gyorsabban, akár már áprilisban hozzájuthassanak a bérkompenzációs támogatáshoz - jelezte az államtitkár. Elmondta, hogy várhatóan annál a körülbelül 700.000 munkavállalónál okoz majd gondot az 5 százalékos emelés megvalósítása, akiket minimálbéren vagy garantált bérminumon (szakmunkás minimálbér) foglalkoztatnak.

A minimálbér a tavalyi 78.000-ről 93.000, a garantált bérminimum a 2011-es 94.000 forintról 108 ezer forintra emelkedett idén, az ennek hatálya alá tartozó béreket az elvárt béremelés végrehajtásától függetlenül - amely a munkaáltató döntésén alapul - a munkaadónak kötelezően végre kell hajtania.

Az államtitkár ismertette, hogy a tárca ezenkívül munkahelymegőrző és -teremtő pályázatok kiírását is tervezi 2012-ben, mivel vannak olyan kis- és közepes vállalkozások, amelyek képesek fejleszteni, munkahelyeket teremteni. Kiemelte ugyanakkor, hogy valamennyi pályázatnál alapfeltétel lesz a dolgozók 100 százalékánál végrehajtott bérkompenzáció.

A kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy megerősíti-e azokat a hétfőn kiszivárgott híreket, amelyek szerint az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen, Giró-Szász András azt mondta: a bizottság ezt délután közli, meg kell várni az ott elhangzó konkrétumokat. Ugyanakkor hangsúlyozta: amennyiben a bizottság megfogalmazza konkrét kifogásait, akkor a magyar kormány kész az érdemi párbeszédre, megvizsgálja a bizottsági észrevételeket, válaszol a felvetésekre, és amennyiben ezután szükség lesz bizonyos jogszabályok módosítására, a kormány minden szükséges lépést meg fog tenni.

Videó - Czomba: támogatásra pályázhatnak az elvárt béremelést teljesíteni nem tudó cégek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!