Belföld

2010.10.07. 19:07

Gyurcsány elvi ellenzékiességet ajánlott az MSZP-nek

Csütörtök reggel óta háromszázan jelentkeztek be a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett Demokratikus Koalíció nevű platformba. Ezt a volt miniszterelnök közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, Gyulán.

MTI

A politikus szerint már látszik, hogy "nem lesz gond" a platform hivatalos megalakulásának október 23-ra tervezett időpontjával. Az MSZP alapszabálya szerint ugyanis a párton belül, egyebek mellett akkor alakulhat önálló platform, ha legalább háromszáz taggal rendelkezik.
Törekvéseiről szólva azt emelte ki, hogy az MSZP-nek egy szélre zárt, de középre nyitott balközép párttá kell átalakulnia.
"Olyan párttá, amely meghatározóan baloldali természetű, de nyitott a nemzeti konzervatív, a nemzeti liberálisok és a polgári baloldali, ha úgy tetszik nyugati liberálisok irányba is " - szögezte le.

 A volt miniszterelnök helyzetértékelése szerint a következő időszakban a fő politikai törésvonal azok között fog húzódni, akik az 1989-es eszménynek talaján maradnak, és akik a 2011-es alkotmány eszméjét fogják követni.
Egyik oldalról "a szabadság, az emberi méltóság, a nyugatos polgáriabb világ levegőjét szeretnék", vagy másfelől "egy tekintélyuralmi, kicsikét keleties, kicskét bezárkózó világot".
Pártjának ezzel kapcsolatban az elvi ellenzékiességet ajánlotta. Szerinte az MSZP-nek nem kell részt vennie a Fidesz által kínált alternatíva támogatásában. 
 "Miután a Fidesz nem egyszerűen korrigálni akarja a mai alkotmányt, hanem a harmadik köztársaság átalakításával egy negyedik köztársaság megalapozására törekszik, ebben az alkotmányozási folyamatban nem kell részt venni" - javasolta.
Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy aki nem tagja az MSZP-nek, az pártolóként jelentkezhet be a blogját is működtetető internetes portálon.
"A pártoló tagokat azért kell hívni, mert csak az lehet a cél: bővíteni, nyitni kell azoknak a táborát, akik hasonlóan gondolkodnak. Azt is remélem, hogy nagyon sok pártoló tagból, a folyamat előrehaladtával, illetve annak betetőzésével, egy átalakulási kongresszus után rendes tagok is lesznek" - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!