Belföld

2009.07.27. 05:45

Forma-1 Magyar Nagydíj - Felipe Massa már passzív kommunikációra képes

Budapest - Felipe Massát egyre sűrűbben ébresztik fel, amely során aktív kommunikációra képes: ha beszélnek hozzá, akkor visszajelzéseket ad, kezét-lábát mozgatni tudja, ez mindenképpen jó jelnek tekinthető - mondta a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn reggel.

feol.hu

Felipe Massát, a Ferrari Forma-1-es brazil pilótáját a Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén érte baleset: az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt rúgó fejen találta. Massa ezután óriási sebességgel a gumifalnak csapódott. A versenyzőt koponyatöréssel szállították be az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) intenzív osztályára, ahol egyórás előkészítés után megoperálták.

Bocskai István közölte: bizakodóak, reményeik szerint elkezdődik egy lassú felépülés. Hozzátette: vélhetően nem történt különösebb károsodás, de még nincsenek a gyógyulás azon fázisában, amikor ezt ki lehet jelenteni.

Ismertetése szerint az elmúlt órákban elvégeztek egy ultrahangvizsgálatot Felipe Massán, amelynek a célja az volt, hogy megállapítsák, felgyülemlett-e víz a sérült beleiben. Mint mondta, a vizsgálat eredménye megnyugtató volt. Közölte, hogy hétfőn újabb CT-vizsgálatot végeznek majd el az orvosok, hogy kontrollálni tudják az előző napi hasonló vizsgálat eredményeit.
Arra a kérdésre, hogy a CT-vizsgálatokból tudható-e, hogy a versenyző agya megsérült-e, Bocskai István azt mondta: az eredmények bizakodásra adnak okot.
"Semmiféle olyan aggodalomra okot adó jelzést nem vettek az orvosok a CT-eredményről, amely ezt kimutatná, de (...) korai lenne bármilyen kijelentést tenni" - fogalmazott a szóvivő.

Hangsúlyozta: az orvosok és az ápolók mindent megtesznek a pilóta felépüléséért. Kiemelte, hogy Európa egyik legkorszerűbb kórháza a Honvédkórház (vagyis az ÁEK), és egy olyan csapat dolgozik a versenyző gyógyulásán, amelynek tagjai misszióban tapasztalatot szerzett katonaorvosok. Mint mondta, olyan szakemberek végezték a műtétet, akik nagyon extrém sérülésekkel is foglalkoztak missziós tevékenységük során.

Felipe Massa 2002 óta versenyez az autósport elitkategóriájában, eddig 116 futamon indult, 11 alkalommal intették le elsőként, és 15-ször rajtolt az élről.

Forrás: MTI


Kattintson további Forma-1-es hírekért a www.f1csatorna.hu weboldalára!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!