Belföld

2011.05.26. 10:31

Féltestvérével fajtalankodott egy férfi, akit tíz évre ítéltek

Jogerősen tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a fülöpszállási férfit, aki éveken át fajtalankodott féltestvérével; anyjuk, aki tudott a történtekről, és vérfertőző kapcsolatot tartott fenn fiával, öt év fegyházat kapott.

MTI

Az ítélet szerint a most 25 éves elsőrendű vádlott egy fülöpszállási lakásban élt édesanyjával és két féltestvérével. Lényegében a férfi töltötte be a családfői szerepet, meghatározta, hogy a két lány mit csinálhat, hova mehet, pénzét mire költheti. Féltestvérei tartottak a férfitól, aki kiabált velük, és néha meg is verte őket.
A család tagjai a lakásukat, sőt az egyes helyiségeket is zárták, környezetükkel nehezen kommunikáltak. Emiatt a két leánytestvérnél szorongásos betegség, a mutizmus jelei mutatkoztak: előfordult, hogy senkihez sem voltak hajlandóak szólni.
2000 nyarától az akkor 14 esztendős elsőrendű vádlott többnyire a sértett tiltakozása ellenére, kihasználva családfői szerepét és féltestvérének kiszolgáltatottságát, rendszeresen fajtalankodott az akkor hétéves lánnyal. A fiú éveken át hetente több alkalommal is erőszakoskodott a sértettel, és mindig elmondta neki, hogy a történtekről senkinek sem beszélhet, de valójában ettől nem is kellett tartania a kislány betegsége miatt. 2007-ben, röviddel az előtt, hogy a lány 14 esztendős lett, a férfi közösült is vele, majd később többször is megerőszakolta.
A lány az első közösülés után szólt a történtekről az anyjának, ő azonban nem tett semmit. 2008 őszétől pedig az asszony és fia heti rendszerességgel fajtalankodtak és közösültek egymással.
2009. május 12-én a sértett egy rendőrnőt keresve megjelent a fülöpszállási körzeti megbízotti irodában, majd a Kiskőrösi Rendőrkapitányságon részletesen beszámolt a vele történtekről.
Az elsőrendű vádlottat erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság, és jogerősen tíz év fegyházra ítélte. Az asszony bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettért, valamint tettesként elkövetett vérfertőzés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettéért öt év fegyházat kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!