Belföld

2011.05.18. 13:10

EU-elnökség - Orbán: a magyar elnökség ideje alatt nagy lépést tett előre a gazdasági kormányzás

Az Európai Unió nagy lépést tett előre a gazdaságirányítás, az úgynevezett gazdasági kormányzás területén Magyarország soros elnöksége alatt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozón.

MTI

Úgy vélte, az unió ebből a szempontból jelenleg jobb helyzetben van, mint öt hónappal ezelőtt, az elnökség végére pedig várhatóan a szükséges szabályozási keret is rendelkezésre fog állni.
Megerősítette: ez utóbbi érdekében az elnökség mindent megtesz, hogy június végéig megállapodásra jusson az Európai Parlamenttel a még nyitott aktuális kérdésekben, mindenekelőtt a gazdasági koordinációt fokozó, az euró stabilitását növelő hat jogszabály témájában.
Orbán Viktor hangoztatta, hogy az unió - egyebek között a nemzetközi gazdasági válság hatásai miatt - továbbra is súlyos kihívásokkal néz szembe. Ezekre a legjobb választ megítélése szerint a gazdasági koordináció fokozása jelenti.
A témáról folytatott vitában a kormányfő egyetértett azzal, hogy sok országban az volt az első reakció, hogy minél hatékonyabban, akár korlátok állításával is meg kell védeni a nemzetgazdaságot, de úgy ítélte meg, ma már a protekcionizmus veszélye kisebb, mint a válság kezdetét követő időszakban volt. Fél évvel később ezekben az országokban is belátták, hogy a leghatékonyabb út a közös uniós válasz - mutatott rá. 
A magyar miniszterelnök hallgatósága előtt hangoztatta azt is, hogy az EU-nak gyors eredményeket kell elérnie a foglalkoztatásban. A jelenlegi 65 százalékos arány nem tartható, ezt a lehető leggyorsabban legalább 75 százalékra kell emelni, ha az EU versenyképes kíván maradni.
Ehhez megfelelő politikai irányításra van szükség - ismételte meg. Az új kihívások közepette a politikai vezetésnek is új készségeket kell kifejlesztenie, egyebek között a gazdaság jobb irányításának érdekében - fogalmazott.
Orbán Viktor arra is rámutatott, hogy a közép-európai térségben kedvezőbb helyzetet teremt a javuló német gazdasági növekedés. Hozzátette: az EU nem minden térsége élvezheti egyformán ennek előnyeit.
Az Európai Unió leggyorsabban fejlődni képes, a német gazdasággal leginkább együttműködni képes, a legnagyobb növekedési potenciált magában rejtő része Közép-Európa - fejtette ki. Ennek kiaknázásához ugyanakkor az is kell, hogy a térség kormányai képesek legyenek megújítani az országot és a gazdaságot. 
Magyarország megújítása és átszervezése óriási vitákkal jár, de jó ütemben halad előre - szögezte le Orbán Viktor.
Hangoztatta azt is: a térségben modernizációra van szükség, de azt is figyelembe kell venni, hogy a régió komoly hagyományos ipari kapacitásokkal rendelkezik.
Kiemelte, hogy a közép-európai országok előtt álló egyik legnagyobb kihívás a gazdaság kettős szerkezete, és ennek kezeléséhez kulcsfontosságú a kis- és középvállalkozások segítése.
A brüsszeli üzleti csúcstalálkozó számos résztvevője méltatta a magyar elnökség eddigi teljesítményét.
Vincent van Quickenborne, az adminisztráció csökkentéséért felelős belga miniszter például kitért arra, hogy a magyar elnökség óriási munkát végzett a hatos jogszabálycsomag kidolgozásának érdekében.
Orbán Viktor a találkozó után elmondta: örül annak, hogy Magyarország újabb olyan európai fórumnak lehetett a fővendége, amely "méltányolta, elismerte, talán még túl is dicsérte" az ország teljesítményét az elnökség tekintetében. 
Az elmúlt félév kritikus időszak volt az EU számára, sok múlott azon, hogy az elnöklő ország milyen vezetést tud adni az uniónak- mutatott rá. Hozzátette: ez a konferencia is azt bizonyítja, hogy az elnökség megoldotta a legtöbb feladatot.
A miniszterelnök jelezte, hogy brüsszeli programjának keretében találkozik José Manuel Durao Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével is. 
Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy téma lesz a hat említett jogszabály, amelyek ügyében megítélése szerint sikerrel lehet lezárni a munkát. Megemlítette, hogy az Európai Parlament kétezer módosító indítványa közül már kiválasztották azokat, amelyek esetében kompromisszumokat lehet kötni. Mint mondta, ezeket kell tető alá hozni a többi uniós ország miniszterelnökével és az EP-vel. 
Leszögezte Orbán Viktor azt is: egy ország nem lehet sikeres a gazdasági kormányzás ügyében Brüsszelben, miközben kudarcot vall otthon. Fontos ezért, hogy az elmúlt hónapokban a magyar gazdaság egyre javuló eredményeket mutat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!