Élt három évet - harminc éve hunyt el Bibó István

1911. augusztus 7-én született Budapesten. 1933-ban államtudományi, egy évvel később jogtudományi diplomát szerzett, majd Bécsben és Genfben tanult. 1938-ban az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője lett, 1940-ben egyetemi magántanárrá nevezték ki. 1937-től vett részt a Márciusi Front tevékenységében. 1944-ben menleveleket állított ki katonaszökevényeknek és zsidóknak, ezért letartóztatták, a nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett. 1945-től a belügyminisztériumban dolgozott, 1946-ban akadémikus és a szegedi egyetem tanára lett. 1950-ben elbocsátották, ezután a budapesti egyetem könyvtárosa volt. 1956-ban részt vett a Nemzeti Parasztpárt (akkori nevén Petőfi Párt) újjászervezésében, november 3-án államminiszterként bekerült Nagy Imre kormányába. A másnapi szovjet invázió után is a parlamentben maradt, itt írta tervezetét "a magyar kérdés kompromisszumos megoldására", amelyet személyesen juttatott el az ENSZ-hez címzett levél formájában több nagykövetséghez. 1957 tavaszán letartóztatták, egy év múlva életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1963-as amnesztiával szabadult, 1971-es nyugdíjazásáig a KSH könyvtárosa volt. 1979. május 10-én halt meg Budapesten, temetése az ellenzék különböző áramlatainak első nyílt fellépése volt.
    
Bibó jogbölcselettel, nemzetközi joggal foglalkozott, de érdeklődött a közigazgatás, az államelmélet, a politikatörténet iránt is. legjelentősebb munkái 1945 és 1948 között születtek, ezekben főként a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásait vizsgálta. Az 1945-ös A magyar demokrácia válsága című írása még bízott benne, hogy létrejöhet "az angolszász és a szovjet demokrácia szintézise". Az 1946-os A kelet-európai kisállamok nyomorúsága a hasonló sorsú térségbeli államokkal összevetve vizsgálta a magyar fejlődés ellentmondásait, a megkésettségből eredő torzulásokat, a hisztéria és a hamis realizmus végleteit. Az 1948-as Zsidókérdés Magyarországon a népirtásért viselt magyar felelősséggel nézett szembe, az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás fejlődés a magyar balsors bibliája, ebben úgy vélte, a XIX. századig a krízisekből való meddő kitörési kísérletek alkati torzulásokat hoztak, a XX. században e görcsök és torzulások sodorták zsákutcába az országot. Utolsó műve, Az európai társadalomfejlődés értelme életművének szintézise.
    
Művei sem a Rákosi-, sem a Kádár-korban nem jelenhettek meg, külföldre sem mehetett, így neve a világban szinte ismeretlen. Feddhetetlen erkölcsössége és tudományos teljesítménye óriási hatással volt az ellenzéki értelmiség gondolkodására, a halála után szamizdatban megjelent Bibó-emlékkönyv az ellenzéki csoportok együttműködésével született meg. Életműve, szelleme bekerült a köztudatba, 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott, nevét viseli kitüntetés, az ELTE szakkollégiuma, iskola, szobra 2005 óta áll a Duna-parton.
(MTI)