Belföld

2010.08.10. 11:55

Elfogták a 83 éves budapesti bélyeggyűjtő gyilkosait

Elfogta a rendőrség azt a három embert - köztük egy fiatalkorú lányt -, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a múlt héten megöltek egy 83 éves bélyeggyűjtőt a főváros VII. kerületében, a Damjanich utcában.

MTI

Az elfogásról Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályának vezetője számolt be kedden sajtótájékoztatón. Fülöp Valter azt mondta: nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg a két férfit és a lányt, de vizsgálják azt is, hogy az előre kiterveltség, illetve a különös kegyetlenség minősítése megállapítható-e. Mint mondta, a körülmények arra utalnak, a tettesek arra készültek, hogy végeznek az áldozatukkal.
Szabó József közlése szerint az idős, zárkózott sértett halálát fulladás okozta. A gyilkosság pontos körülményeiről a rendőrök nem beszéltek, csak annyit árultak el, hogy a férfit bántalmazták is.
Fülöp Valter utalt arra, hogy a szomszédok találtak rá az idős férfi holttestére. Hozzátette: az életvédelmi osztály munkatársai bravúros gyorsasággal derítették fel a bűncselekményt, hétfőn elfogták a 26 éves és a 30 éves férfit, továbbá 17 éves társukat. Kitért arra, hogy a lány a kora miatt legfeljebb 15 éves szabadságvesztésre ítélhető, míg társai akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetőek.
Szigeti József elmondta: a szerény körülmények között élő, gyermekkora óta bélyeggyűjtéssel foglalkozó férfi ismeretségi körét feltérképezve jutottak el S. Anitához és S. Józsefhez, akiket végül egy Bartók Béla úti munkásszállón fogtak el. A nyomozók gyanúját erősítette az is, hogy a két fiatal kábítószer-fogyasztó, elfogásukkor is találtak náluk erre utaló nyomokat, továbbá az idős sértett lakásából származó bélyegeket is.
Az MTI kérdésére az alezredes kifejtette: nemcsak bélyegek tűntek el a lakásból, információik szerint két videokamerának is nyoma veszett, s a rendőrök csak az egyiket találták meg, a másikat értékesíthették az elkövetők.
A két gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését és megnevezték G. Istvánt, aki szintén részt vett abban. A férfit ugyancsak elfogták hétfőn.
Fülöp Valter az MTI kérdésére azt mondta: mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezik. Szólt arról is, hogy a fiatalkorú elkövető miatt a gyermek- és ifjúságvédelmi osztály veszi át a nyomozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!