Belföld

2009.07.08. 17:15

Droglabort találtak Budapesten

Szolnok - A Magyarországon eddig megtalált egyik legjelentősebb működő droglabort számolták fel a napokban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy budapesti lakótelepi lakásban - közölte a főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Szolnokon.

feol.hu

Fekete Miklós az előzményekről elmondta: december 30-án munkatársai egy szolnoki közúti ellenőrzésen, egy autóban kábítószerre bukkantak. Mint kiderült, a nyomok a fővárosba vezetnek, ahol később több házkutatás során újabb jelentős mennyiségű drogot találtak a szolnoki nyomozók. Az akciókban lefoglalt 43 ezer ecstasy tabletta és 6 kilogrammnyi speedpor mintegy 85 millió forint értéket képviselt.

A felderítés folytatódott, ennek eredményeként egy teljes kábítószerterjesztő-hálózat képe rajzolódott ki a rendőrök előtt - közölte az alezredes, hozzátéve: ma már az is látszik, hogy ennek "végpontjai" Szolnok megyéhez, ám meghatározó szereplői Pest megyéhez, illetve a fővároshoz köthetők.
Az időközben szerzett újabb információk birtokában a rendőrök néhány hete egy budapesti kertes ház pincéjében marihuána-ültetvényt találtak. Július 2-án egy ugyancsak fővárosi lakótelepi lakásban tartottak házkutatást. Itt még a hatóság munkatársait is meglepte az a jól felszerelt droglabor, amely a fürdőszobában volt kialakítva - mondta a bűnügyi igazgató.

Fekete Miklós közlése szerint kollégái betoppanásakor egy üstben éppen amfetaminszármazék rotyogott, és a helyszínen por alakban, illetve több mint 250 kapszulában is jelentős mennyiségű kábítószert találtak. 

Kérdésre válaszolva az alezredes úgy fogalmazott: a vegyi anyagok és a szükséges eszközök zömét a kereskedelmi forgalomból is beszerezhette a feltételezett előállító, aki jelenleg három másik emberrel együtt előzetes letartóztatásban van. Rajtuk kívül további tizenöt ember ellen folyik eljárás az ügyben. Közöttük büntetett és büntetlen előéletűek egyaránt akadnak. 

Amennyiben tette bizonyítást nyer, az alkalmi kémikusra öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés várhat. Ezt az is súlyosbíthatja, hogy a vegyszerek egy része az elsődleges szakértői vélemény alapján könnyen robbanást okozhatott volna az épületben, s ez felveti a közveszélyokozás lehetőségét is - hangsúlyozta Fekete Miklós.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!