Belföld

2009.03.20. 12:04

Bombát tett egy MSZP-iroda elé: nyolc évet kaphat

Budapest - A nyomozás eredményei szerint a tűzszerész százados kétszer is robbanószerkezetet tett tavaly ősszel az MSZP újpesti irodája elé.

nincs nev

A katonai ügyészségen több bűncselekmény miatt emeltek ellene vádat. A pártirodák elé letett bombák készítése mellett azzal is vádolják, hogy nyáron az egyik robbanóanyag raktárba dobott be robbanószerkezetet, valamint hivatalos iratokat csempészett ki az alakulatától. 

Utóbbi akciójával gondatlanság gyanújába akarta keverni egyik kollégáját, akivel nézeteltérése volt. Az aktákat ugyanis beküldte az ügyészségre egy névtelen levél kíséretében azzal a szöveggel, hogy azokat állítólag a levélíró gyereke lopta el a távolsági buszon a megadott személyleírású embertől. 

A négy ügy közös szálai vezettek el végül a budapesti tűzszerész tiszthez, akinél a házkutatás során további robbanószerkezeteket találtak. 

Az elbocsátott tűzszerész előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, a vádak alapján akár nyolc év börtönre is ítélhetik - közölte az MR1-Kossuth Rádió.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!