– Honnan tudja a pünkösdi rózsa, hogy mikor kell nyílnia, hiszen nem mindig esik ugyanarra az időpontra pünkösd?!

A kérdés maradjon költői, hiszen, úgyis megközelíthetnénk a témát, honnan tudják az egynyáriak, mikor kell pompába öltöztetniük a kertjeinket? Folytathatnánk a kérdések sorát, de inkább térjünk vissza a virágálomhoz, amely az egyik legsikeresebb program az esztendők során, kicsalogatja otthonaikból a fehérváriakat, vendégeket vonz a környező településekről. A megnyitó után – Spányi Antal püspök és Vargha Tamás országgyűlési képviselő tartotta – zenés aláfestéssel nézték végig az érdeklődők a virágdíszbe öltözött Belvárost, a szobrokat, a kapubejárókat, Kati néni szobrát, emlékműveket. Kortárs zenei csemegék szólaltak meg Szabó Dániel Ferenc, Vízer Dániel és Balogh József előadásában. A taps így nem csupán a virágkötők alkotásainak, hanem a zenészeknek is szólt. Kalocsa Ferencnével, Anival sétáltunk a Belvárosban, arról faggattam, miként is készül el egy kompozíció?

– Két éve hattyút kreáltam az Országalmához, azt sorsolták ki számomra. Amikor vége volt a virágálomnak, alig tudtuk hazavinni, tele volt aprópénzzel, de egyébként is hetven kilót nyomott. Az idén az enyém a Millenniumi emlékjel, Józsa Bálint alkotása. Úgy gondoltam, hogy mivel maga az emlékjel fekete, csupa fehér virágot használok fel. A galambokat a béke jelképeként ültettem a magasba, a fehér virágok a tisztaságot közvetítik, az összes többivel az összetartozást akartam megjeleníteni. Hiába különbözőek a virágok, ha csokorba összerakom őket, már szimbolizálnak valamit. A két galamb oázisban ül, pici krizantémmal tűzdeltem le őket, fél napig készült az oázis, fél nap a díszítés. A többi díszt egy nap alatt sikerült megkötnöm.

Kati néni szobránál mindenki csak ámult. Jankovics Ilona és  kolléganője, Angyalfi Andrea nézőközönség előtt dolgozott.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

A kérdés maradjon költői, hiszen, úgyis megközelíthetnénk a témát, honnan tudják az egynyáriak, mikor kell pompába öltöztetniük a kertjeinket? Folytathatnánk a kérdések sorát, de inkább térjünk vissza a virágálomhoz, amely az egyik legsikeresebb program az esztendők során, kicsalogatja otthonaikból a fehérváriakat, vendégeket vonz a környező településekről. A megnyitó után – Spányi Antal püspök és Vargha Tamás országgyűlési képviselő tartotta – zenés aláfestéssel nézték végig az érdeklődők a virágdíszbe öltözött Belvárost, a szobrokat, a kapubejárókat, Kati néni szobrát, emlékműveket. Kortárs zenei csemegék szólaltak meg Szabó Dániel Ferenc, Vízer Dániel és Balogh József előadásában. A taps így nem csupán a virágkötők alkotásainak, hanem a zenészeknek is szólt. Kalocsa Ferencnével, Anival sétáltunk a Belvárosban, arról faggattam, miként is készül el egy kompozíció?

– Két éve hattyút kreáltam az Országalmához, azt sorsolták ki számomra. Amikor vége volt a virágálomnak, alig tudtuk hazavinni, tele volt aprópénzzel, de egyébként is hetven kilót nyomott. Az idén az enyém a Millenniumi emlékjel, Józsa Bálint alkotása. Úgy gondoltam, hogy mivel maga az emlékjel fekete, csupa fehér virágot használok fel. A galambokat a béke jelképeként ültettem a magasba, a fehér virágok a tisztaságot közvetítik, az összes többivel az összetartozást akartam megjeleníteni. Hiába különbözőek a virágok, ha csokorba összerakom őket, már szimbolizálnak valamit. A két galamb oázisban ül, pici krizantémmal tűzdeltem le őket, fél napig készült az oázis, fél nap a díszítés. A többi díszt egy nap alatt sikerült megkötnöm.

Kati néni szobránál mindenki csak ámult. Jankovics Ilona és  kolléganője, Angyalfi Andrea nézőközönség előtt dolgozott.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

A kérdés maradjon költői, hiszen, úgyis megközelíthetnénk a témát, honnan tudják az egynyáriak, mikor kell pompába öltöztetniük a kertjeinket? Folytathatnánk a kérdések sorát, de inkább térjünk vissza a virágálomhoz, amely az egyik legsikeresebb program az esztendők során, kicsalogatja otthonaikból a fehérváriakat, vendégeket vonz a környező településekről. A megnyitó után – Spányi Antal püspök és Vargha Tamás országgyűlési képviselő tartotta – zenés aláfestéssel nézték végig az érdeklődők a virágdíszbe öltözött Belvárost, a szobrokat, a kapubejárókat, Kati néni szobrát, emlékműveket. Kortárs zenei csemegék szólaltak meg Szabó Dániel Ferenc, Vízer Dániel és Balogh József előadásában. A taps így nem csupán a virágkötők alkotásainak, hanem a zenészeknek is szólt. Kalocsa Ferencnével, Anival sétáltunk a Belvárosban, arról faggattam, miként is készül el egy kompozíció?

– Két éve hattyút kreáltam az Országalmához, azt sorsolták ki számomra. Amikor vége volt a virágálomnak, alig tudtuk hazavinni, tele volt aprópénzzel, de egyébként is hetven kilót nyomott. Az idén az enyém a Millenniumi emlékjel, Józsa Bálint alkotása. Úgy gondoltam, hogy mivel maga az emlékjel fekete, csupa fehér virágot használok fel. A galambokat a béke jelképeként ültettem a magasba, a fehér virágok a tisztaságot közvetítik, az összes többivel az összetartozást akartam megjeleníteni. Hiába különbözőek a virágok, ha csokorba összerakom őket, már szimbolizálnak valamit. A két galamb oázisban ül, pici krizantémmal tűzdeltem le őket, fél napig készült az oázis, fél nap a díszítés. A többi díszt egy nap alatt sikerült megkötnöm.

Kati néni szobránál mindenki csak ámult. Jankovics Ilona és  kolléganője, Angyalfi Andrea nézőközönség előtt dolgozott.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

– Két éve hattyút kreáltam az Országalmához, azt sorsolták ki számomra. Amikor vége volt a virágálomnak, alig tudtuk hazavinni, tele volt aprópénzzel, de egyébként is hetven kilót nyomott. Az idén az enyém a Millenniumi emlékjel, Józsa Bálint alkotása. Úgy gondoltam, hogy mivel maga az emlékjel fekete, csupa fehér virágot használok fel. A galambokat a béke jelképeként ültettem a magasba, a fehér virágok a tisztaságot közvetítik, az összes többivel az összetartozást akartam megjeleníteni. Hiába különbözőek a virágok, ha csokorba összerakom őket, már szimbolizálnak valamit. A két galamb oázisban ül, pici krizantémmal tűzdeltem le őket, fél napig készült az oázis, fél nap a díszítés. A többi díszt egy nap alatt sikerült megkötnöm.

Kati néni szobránál mindenki csak ámult. Jankovics Ilona és  kolléganője, Angyalfi Andrea nézőközönség előtt dolgozott.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

– Két éve hattyút kreáltam az Országalmához, azt sorsolták ki számomra. Amikor vége volt a virágálomnak, alig tudtuk hazavinni, tele volt aprópénzzel, de egyébként is hetven kilót nyomott. Az idén az enyém a Millenniumi emlékjel, Józsa Bálint alkotása. Úgy gondoltam, hogy mivel maga az emlékjel fekete, csupa fehér virágot használok fel. A galambokat a béke jelképeként ültettem a magasba, a fehér virágok a tisztaságot közvetítik, az összes többivel az összetartozást akartam megjeleníteni. Hiába különbözőek a virágok, ha csokorba összerakom őket, már szimbolizálnak valamit. A két galamb oázisban ül, pici krizantémmal tűzdeltem le őket, fél napig készült az oázis, fél nap a díszítés. A többi díszt egy nap alatt sikerült megkötnöm.

Kati néni szobránál mindenki csak ámult. Jankovics Ilona és  kolléganője, Angyalfi Andrea nézőközönség előtt dolgozott.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

Kati néni szobránál mindenki csak ámult. Jankovics Ilona és  kolléganője, Angyalfi Andrea nézőközönség előtt dolgozott.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

Kati néni szobránál mindenki csak ámult. Jankovics Ilona és  kolléganője, Angyalfi Andrea nézőközönség előtt dolgozott.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

– A kompoziciónkban a fő motívum a kacsa és a liba, hiszen Kati néni ezeket árulta a piacon – mesélte Jankovics Ilona. – Köréjük csoportosítottuk a pünkösdi rózsákat, de a többi is egyszerű virág: törökszegfű, margaréta, búzavirág, díszhagyma. Nagyon hálás feladatunk volt, örültünk, hogy ezt sorsolták nekünk, és jó érzés volt látni a mosolyt az emberek arcán, miközben történeteket meséltek nekünk Kati néniről. Valaki elmondta, hogy ő vásárolt nála, mindenki egyformán büszke volt rá, hogy ismerte. Egy idős bácsi odajött hozzánk, a tekintete a múltba révedt, és azt mondta dallamosan, mosolyogva: Libamáj, kacsamáj, a szegény szíve fáj… vegyétek… A kolléganőmmel összenéztünk, a bácsi mást nem mondott, de megható, emlékező szavai voltak, tűnődtünk, vajon ezeket mondhatta Kati néni a piacon?

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

A délután a Városháza előtti színpadon virágkötéssel folytatódott, miközben a látogatók leadhatták szavazataikat a szerintük legszebbnek tartott alkotásra. A virágkötők helyben árverezett csokrait Szabó János szakoktató kínálta fel a nézőknek, akik közt bizony sok szép, a kifizetett összegnél sokkal értékesebb virágcsodákhoz jutottak. Kovács Péter két gyönyörű csokrot is vásárolt.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.

– Az egyiket a barátnőmnek, a másikat az édesanyámnak – mondta a fiatalember, akinek példáját többen követték. A közönség Nagy Jánosné munkáját találta a legszebbnek, ő a lányával és kolléganőivel a második világháborús emlékművet, a harangot díszítette. A színes kottákat a tanulóik, az Ezredéves iskola diákjai varázsolták az emlékműre. A pünkösdi virágálom nem ért véget este 8 tájban, a díszeket ma szedik le a kapukról, a szobrokról. Valószínűleg már hervadoznak, de szépségüket ezernyi fotó őrzi.