Belföld

2016.04.30. 16:29

Átadták a felcsúti kisvasutat - Orbán Viktor: cinizmusból még nem épült semmi

Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, "annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni", ezt cinizmusnak lehet nevezni, de "cinizmusból még nem épült semmi" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Vál-völgyi kisvasút átadása után szombaton.

Hangsúlyozta: ha a bírálókra hallgatnának, soha semmi nem történne Magyarországon, de "a síneket le kell rakni, az országot építeni kell".

A miniszterelnök kifejtette: az 1970-es években a kommunisták által felszedett vasutat még az 1800-as években hozták létre Bicske és Székesfehérvár között. Az új kisvasút ennek a vonalnak csak egy rövid, a felcsúti Pancho Aréna és az Alcsúti Arborétum közötti szakaszán épült meg, de el kellene vinni Bicskéig - mondta.

A második szakasz ütemterve készen van, "meglátjuk, hogy pénzünk is lesz-e rá" - fogalmazott -, mivel jelentős önerőt kell vállalni, amelyet a mostani fejlesztéshez a futballakadémia alapítványa adott.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Vál-völgyi kisvasút első szakaszának átadásán Felcsúton 2016. április 30-án. A projekt a Pannónia Szíve program része, amely 14 települést érint. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Ismertette: Magyarországon tizenöt erdei kisvasút van, amelyekre 2015-ben nyolcszázezer ember váltott jegyet, amiből kitűnik, hogy a kisvasútra épülő turizmusra komoly igény van az országban. Az utóbbi években hét kisvasút épült, beleértve a szombaton átadott Vál-völgyit is. Egyrészt fejleszteni kell a meglévőket, de van javaslat arra is, hogy a kisvasutak számát tovább növeljék - mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor hangoztatta, hogy a Vál-völgyi kisvasút szép útvonalon van, és egyelőre ugyan kicsit rövid szakaszon halad, de ha megépítik Bicskéig, le lehet majd jönni a Budapest környéki körvasúttal vagy az elővárosi vasúttal. Az egész országot várjuk ide a felcsúti kisvasúthoz - mondta a miniszterelnök.

A szombaton átadott Vál-völgyi kisvasút 600 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással valósult meg. A távlati cél, az egykor létező, korábban használt nyomvonal felélesztése, ezzel a térség turisztikai fejlődésének megindítása. Az elképzelések szerint más kisvasutak mintájára összekapcsolnák az érintett turisztikai és szórakoztatóközpontokat.

Az elmúlt években az ország erdei vasútjai 2,7 milliárd forint értékben újultak meg: ez hét uniós projektet jelent, amelyek közül ötről (például a lillafüredi, a szilvásváradi és a Börzsönyben épült erdei vasútról) 2010 előtt született döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!