Belföld

2011.09.07. 18:07

Aknamentesítés a horvát-magyar határon

Októberben folytatódhat európai uniós támogatással az aknamentesítés a horvát-magyar határon, az erről szóló szerződést Tomislav Karamarko horvát belügyminiszter és Simó Balázs, a közös program magyar irányítója szerdán Eszéken írta alá.

MTI

Magyar József, a zágrábi magyar nagykövetség első beosztottja az MTI-nek elmondta: a horvát aknamentesítési központ és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság idén tavasszal félmillió euró önerő mellé hárommillió euró pályázati forrást nyert a délszláv háború során telepített robbanószerkezetek feltérképezésére és felszámolására.

Ebből az összegből a határtérség horvát oldalán másfél négyzetkilométeres területen végzik el az aknamentesítést, az ezzel szemben fekvő magyar területet pedig átvizsgálják, és ha szükséges, mentesítik az aknáktól.

A munkálatok két térségre terjednek ki: a horvátországi Darázs (Draz) járásra, annak Dunáig tartó területére, valamint Alsómihojlác (Donji Mihojlac) térségére, illetve az ezekkel szemben lévő magyar határterületekre.

Csak Eszék-Baranya megyében még 141 négyzetkilométeres terület vár aknamentesítésre, köztük a nemzetközi védettséget élvező Kopácsi-rét 37 négyzetkilométeres területe. A megyében a háború óta eltelt időszakban 38 ember halálát követelték a véletlenül felrobbant aknák.

A mostani pályázatnak köszönhetően két évig tartó projekt keretében digitális térkép készül a veszélyes területekről, a mentesítést európai uniós közbeszerzési eljáráson nyertes társaságok szakemberei végzik el. A 141 négyzetkilométeres területen a robbanószerkezetek megtalálásához korábban 170 aknatérkép készült, további 33 helyen csak sejtik, hogy aknákat rejt a föld.

Az MTI korábbi információja szerint szakemberek a magyar oldalon Magyarbólyhoz közel, a D234-236-os határjelek között tartják a legvalószínűbbnek az aknák előfordulását. Az aknásításról nem készültek vázlatok, ezért nem tudni, mennyi és milyen robbanószerkezet van a föld alatt, azok csak a teljes terület átvizsgálásával találhatók meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!