Belföld

2009.11.04. 20:48

A költségvetésünket vizsgálja az IMF

FMH - Az IMF szakértői megkezdték Budapesten a Magyarországnak biztosított készenléti hitelkerethez kapcsolódó szerződés végrehajtásának felülvizsgálatát. Az új jelentés két hét alatt készülhet el.

MTI

A vizsgálódás részeként "sorról sorra elemzik" a 2010-es költségvetés tervezetét - mondta az IMF budapesti állandó irodájának vezetője szerdán.
Iryna Ivaschenko a CNBC amerikai tévécsatornának adott interjúban elmondta: Magyarország "jól halad a takarékossági programmal", ezt mutatta ki az IMF, a Világbank és az Európai Unió közösen biztosított hitelkeretének felhasználásáról szóló legutóbbi, októberben készült felülvizsgálati jelentés is. 
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az IMF szerint tartható-e a 2010-es költségvetési tervezetben előirányzott - a hazai össztermék (GDP) arányában számolva - 3,8 százalékos hiány, vagy az Európai Bizottsághoz hasonlóan az IMF is nagyobb deficitet valószínűsít, Ivaschenko elmondta: ezt a soron következő, negyedik jelentés fogja tisztázni. 
A nemzetközi pénzügyi szervezet képviselője hozzátette: a felülvizsgálatot végző szakértők megérkeztek a magyar fővárosba, és két hét alatt elkészítik az új jelentést. A munka során a költségvetési tervezet minden egyes sorát alaposan elemzik majd - hangsúlyozta Iryna Ivaschenko.
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint az idén és jövőre is 4 százalék fölött lesz Magyarországon a GDP-arányos költségvetési hiány. A deficitprognózis alapján a brüsszeli bizottság úgy látja, hogy nem tartható a kormány által megcélzott 3,9, illetve 3,8 százalékos hiánycél.
Magyarország tavaly novemberben összesen 20 milliárd euró készenléti hitelkeretet kapott az IMF-től, a Világbanktól és az Európai Uniótól, 17 hónapra. Az IMF ebből 11,7 milliárd eurót biztosított. 
Az IMF és az Európai Unió szeptemberben beleegyezett, hogy hat hónappal, 2010. október 5-ig meghosszabbítják a hitelkeret felhasználásának határidejét. Az IMF a hosszabbítást azzal indokolta, hogy le kell fedni a választási időszakot és az új kormány megalakulásáig tartó átmeneti periódust.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!