Belföld

2011.08.04. 18:30

7,5 milliárd forint közmunka mintaprogramokra

Az idén, országszerte 7,5 milliárd forint használható fel közmunka mintaprogramok megvalósítására - jelentette ki a Belügyminisztérium közmunkáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Gyöngyöspatán.

MTI

Heves megyén kívül, Baranya, Borsod, Nógrád, Szabolcs és Tolna megyében, összesen 8 kistérségben indulnak mezőgazdasági, vízrendészeti, közút-karbantartási közmunka mintaprogramok - közölte Papp Károly. Fehérgyarmat térségében, például 48 települést vonnak be a projektbe, illetve a következő hetekben, a Magyar Közút közreműködésével 600 állástalannak nyújtanak munkalehetőséget a Nógrád és Borsod megyei közutak karbantartásánál - tette hozzá a politikus.
   
A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy elsőként a gyöngyösi kistérség öt településén, azon belül is, augusztus 1-én Gyöngyöspatán indították útjára a közmunka mintaprogramot.
   
Első lépésként egy, közel 17 hektáros területen erőtelepítést végeznek 40, napi 8 órás munkaidőben dolgozó közmunkás bevonásával.
Valamennyi dolgozó 78 ezer forintos bruttó havi bért kap, ami 60600 forint nettó keresetet jelent. A bértömeg a járulékokkal együtt havonta több mint 4 millió forint, illetve 15 millió forint értékben szereztek be szerszámokat - sorolta Papp Károly.
Arról is szólt: Gyöngyöspatán azt tapasztalta, hogy a közmunkások a meghatározott normát minden nap maradéktalanul teljesítik, vagyis elégedett a munka eddigi menetével.


A következő lépésként Gyöngyösoroszi határában indul egy erdőtelepítési projekt 68 hektárnyi területen, illetve a helyi közbiztonság megerősítése érdekében rendőrőrs-felújítási programot is indítanak a területen szintén közmunkások bevonásával.
   
Juhász Oszkár, a község frissen megválasztott jobbikos polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy 2800 lakosú településen 220 állástalant tartanak nyilván. Közülük választották ki az erdőtelepítésben részt vevő 40 munkanélkülit. Egyben kérdésre válaszolva cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a közmunkára kijelölt nem romák elutasították a munkalehetőséget, illetve az utolsó pillanatban munkahelyet igazoltak volna. Mint fogalmazott: nem tud ilyenről.

A mintaprogram meghirdetésére azt követően került sor, hogy etnikai konfliktus alakult ki a településen. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.
   
A Jobbik március 6-án - a rendőrség becslése szerint - mintegy ezer ember részvételével demonstrációt tartott a községben. Vona Gábor a párt elnöke ekkor úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetés" zajlott a faluban.
   
Az április 22. és 24. közötti időszakra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett a Véderő elnevezésű szervezet, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. A tábornyitás napján ugyanakkor 267 roma asszony és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre. A feszültség ezt követően sem csökkent és április 26-án késő este, összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal. Három férfit kórházba szállítottak, illetve a rendőrség ugyancsak három gyanúsított ellen indított eljárást, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Időközben parlamenti vizsgálóbizottság is alakult a Gyöngyöspatán történtek kivizsgálására.
   
A július 17-én megrendezett időközi polgármester-választáson Juhász Oszkárt, a Jobbik helyi elnökét választották a község új polgármesterévé, azok után, hogy korábban lemondott posztjáról az önkormányzat korábbi független vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!