Belföld

2012.09.20. 16:56

Tóásó-per - Újabb halasztás október elsejéig

Október elsejére halasztották Bolíviában a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és további 38 személy ügyében az érdemi tárgyalás megkezdését, s egyben arról is döntöttek, hogy annak helyszíne La Paz lesz - jelentette be Sixto Fernández, az illetékes bíróság elnöke.

MTI

Az ABI bolíviai hírügynökség és a La Razón című bolíviai napilap tudósítása szerint már kiválasztották az ügyben eljáró öttagú bírói tanács három ülnökét (mindhárom nő) a két - már kijelölt - hivatásos bíró mellé. Augusztus első felében ugyanis - a bolíviai belügyminisztérium kérésének eleget téve - visszaadta megbízatását az ügyben addig eljáró három ülnök. Előzőleg a két hivatásos bírót mentették fel, megüresedett helyüket azóta már betöltötték.
    
A hírügynökség szerint az eredetileg szeptember 21-ére tervezett, de eddig is többször halasztott tárgyalás a jelenlegi állás szerint október első napján a fővárosban kezdődik, bár nem kizárt, hogy a per más városban, így Trinidadban vagy Tarijában folytatódik. Mivel az ügy 39 vádlottja különböző városokban van fogságban, továbbra sem könnyű kijelölni a tárgyalás végleges helyszínét. Ennek elsősorban az az oka, hogy több vádlott egészségi állapota nem teszi lehetővé az utazást. Egy korábbi bíróság úgy döntött, hogy Santa Cruzban tartsák a pert, de helyszínként felmerült Cochabamba város is.
    
Bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy "terrorista csoportot" számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét azóta is fogva tartják, holott a hatályos bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.

Korábbi cikkek a Tóásó-ügyről itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!