Belföld

2012.08.30. 11:34

Rendőrségi átszervezés: cél a hatékonyság javítása

A rendőrségi munka hatékonyabbá tételének szándékával indokolta a belügyi államtitkár a rendőrség folyamatban lévő átszervezését az Országgyűlés Rendészeti és honvédelmi bizottságának csütörtöki, rendkívüli ülésén.

MTI

A testület a Belügyminisztérium és a rendőrség vezetőit hallgatta meg a témában. A kormánypárti képviselők támogatásukról biztosították az átalakítási folyamatért felelős vezetőket, míg több ellenzéki képviselő kétségbe vonta az intézkedések, átszervezések hatékonyságát, illetve sérelmezte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem vett részt a meghallgatáson. Kontrát Károly, a belügyi tárca parlamenti államtitkára ismertette a rendőrség eddigi és még várható szervezeti átalakításának részleteit és azt hangoztatta: az átszervezések célja, hogy a rendőrség jobban, hatékonyabban tudja ellátni a munkáját, illetve, hogy az emberek nagyobb biztonságban élhessenek. Az új rendvédelmi szerkezeti felépítés nem egy életre szól, hanem addig, amíg a céloknak meg tud felelni, a feladatait el tudja látni - hívta fel a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!