Belföld

2012.04.04. 11:12

Húsvétkor többletforgalomra számítanak

Az utóbbi hetekben érzékelhetően emelkedett Magyarországon a fogyasztói bizalom Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint, aki húsvéthoz kapcsolódóan a tavalyihoz hasonló, 35-40 milliárd forint többletforgalomra számít.

MTI

A devizahitelesek megsegítésére hozott intézkedések hatására mintegy kétmillió vásárlónak váltak, illetve válnak kiszámíthatóbbá az életkörülményei, ami a fogyasztás mérhető emelkedésével is jár - mondta szerdán az MTI-nek Vámos György. Hozzátette: a fogyasztás bővülése húsvétkor egyébként is jellemző, az idei növekedés várhatóan nem haladja meg a korábbi évek mértékét.

Az idei március-áprilisi többletforgalom 35-40 milliárd forint lehet - közölte az OKSZ főtitkára. Elmondása szerint a különböző termékcsoportoknál eltérő változásra lehet számítani, tojásból például az idén előreláthatólag kevesebb fogy majd, mint tavaly. Ezt a tojás jelentős, 50-100 százalékos drágulásával magyarázta Vámos György.

A termékválasztékról szólva a főtitkár közölte: a vevők a korábbi évekhez képest többféle minőségű áruból választhatnak igényeik és pénztárcájuk szerint. Példaként említette Vámos György a széles sonkaválasztékot: a vásárlók kilónként 1.000 és 3.000 forint körüli termékkörből is választhatnak.

Az OKSZ főtitkára mindezek mellett fontosnak tartja azt, hogy a magyar élelmiszerek biztonságosan fogyaszthatók, amit a szigorú ellenőrzések is garantálnak. Hangsúlyozta: a biztonság nemcsak a fogyasztók, hanem a tisztességes kereskedők érdeke is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!