Belföld

2012.03.23. 18:58

Vesztegetéssel is megvádolták Hagyót

Vesztegetéssel is megvádolta Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség - írta pénteken az Index hírportál.

MTI

Információik szerint a főügyészség a napokban postázza a teljes vádiratot, amelyet a hírportál letölthetővé tett.

A vádirat szerint Hagyó Miklóst felbujtóként folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, illetve vezető beosztású hivatali személy által elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és hivatalos személyként elkövetett zsarolással vádolják. Tizennégy társa ellen elkövetőként, felbujtóként, vagy bűntársként elkövetett hűtlen kezelés a vád.

Az iratok szerint a Hagyó Miklós által vezetett bűnszervezet 2007 január és 2008 augusztus között másfél milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. Az utasításokat Hagyó Miklós adta, ezeket Antal Attila, a BKV akkori vezérigazgatója, illetve helyettesei hajtották végre.

A vádiratban az áll, hogy Hagyó Miklós "kifizetőhelyként" használta a BKV-t, és ehhez kommunikációs, reklám-, tanácsadói és marketingszerződéseket használtak fel.

A főügyészség szerint a legnagyobb vagyoni kárt Antal Attila okozta 1,4 milliárd forinttal, Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató 926 millió, Mesterházy Ernő, Demszky Gábor volt főpolgármester tanácsadója pedig 751 millió forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Az ügyészség 13 vádlottra börtönt, két vádlottra pedig felfüggesztett börtön kiszabását kérte.

Az MTI-nek az ügyben Fazekas Gézát, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét péntek estig nem sikerült elérnie.

A Kecskeméti Törvényszék szóvivője, Sárközy Szabolcs február 28-án jelentette be, hogy a nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó Miklós és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben indított büntetőper tárgyalása. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!