Belföld

2012.01.06. 14:33

Tízmillió forintnyi hamis húszezres Hódmezővásárhelyen

A Szegedi Városi Bíróság pénteken harminc napra elrendelte annak a hódmezővásárhelyi férfinak az előzetes letartoztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 535 hamis húszezer forintos bankjegyet gyártott társával – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

MTI

A több mint tízmillió forint értékű hamis bankjegyet Hódmezővásárhelyen foglalta le a rendőrség – közölte korábban a városi kapitányság vezetője. Rádi Norbert alezredes tájékoztatása szerint az azonos sorszámú bankjegyeket számítógéppel és tintasugaras nyomtatóval állították elő, azok nem tartalmaznak fémszálat, vízjelet és más biztonsági elemet sem.
   


 A hamis bankjegyeket házkutatások során találták meg a rendőrök egy 46 éves és egy 49 éves hódmezővásárhelyi férfi otthonában, ahol sikerült lefoglalni a hamisításhoz használt eszközöket is – mondta a rendőrkapitány. Mint hozzátette, a pénzhamisításban részt vevő egyik, büntetett előéletű férfit szerdán, kommandósok segítségével fogták el, szintén büntetett előéletű társa előzetes letartóztatását egy másik bűncselekmény miatt már korábban elrendelte a bíróság.
   


A házkutatások során előkerült 388 gramm kannabiszgyanús növényi törmelék és 10 gramm fehér színű, kábítószergyanús por is.
   
Rádi Norbert elmondta, hogy tavaly három alkalommal a lefoglaltakkal azonos sorszámú hamis bankjegyekkel már fizettek hódmezővásárhelyi kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekben. A nyomozás során azonban kiderült, hogy a hamis bankjegyeket nem az azokat felhasználó emberek állították elő – közölte az alezredes.
   


A két férfi ellen bankjegyhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!