Belföld

2011.04.08. 13:50

Megskalpolta feleségét - életfogytiglant kapott a férfi

FMH - Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte pénteken a Borsod megyei bíróság Molnár Józsefet, aki tavaly márciusban Nagykinizs településen meggyilkolta feleségét; az eset "skalpolós" bűnügyként vált ismertté.

MTI

 

Szabó József, a megyei bíróság szóvivője elmondta: a férfi legkorábban 35 év elteltével bocsátható feltételesen szabadlábra, az ítélet nem jogerős.
A vádlott a bírósági eljárás ideje alatt nem tett vallomást.
A bűneset előzménye, hogy a 47 éves férfi és felesége között megromlott a viszony a vádlott italozó és ilyenkor agresszív magatartása, illetve féltékeny természete miatt. A férfi többször bántalmazta feleségét, volt olyan eset, hogy a nő kérésére rendőri intézkedés is történt - szerepelt a vádiratban.
Tavaly március 17-én a feleség ittasan ment haza, ezért a férj veszekedni kezdett vele. Olyan hangosan ordított, hogy azt az utcán beszélgetők is hallották. Az asszony ezután a pincelejáró előtti helyiségbe ment, hogy elszívjon egy cigarettát. A vádlott keresni kezdte, majd miután megtalálta, dühében lelökte a pince lépcsőjén. 
A sértett a pince földes padlójára zuhant. A férfi lement a lépcsőn és egy tapétavágó késsel "megskalpolta a feleségét". Ezután a szobájába ment, és lefeküdt aludni. Reggel visszatért a pincébe, felesége ekkor már halott volt - ismertette a vádat korábban Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész az MTI-vel. 
Elmondta: az esés következtében az asszony egyik csigolyája eltört, és a gerincvelő is roncsolódott. Ez azonnali alsó végtagi bénuláshoz vezetett, a bordatörések következtében pedig a mellüreg megnyílt, és jelentős mellüregi vérömleny alakult ki. A skalpolás folytán is jelentős vérveszteség lépett fel. A nő halála körülbelül fél óra alatt következett be. 
Az osztályvezető ügyész korábban arról is beszámolt, hogy a vádlott tagadta a cselekmény elkövetését, illetve "nem emlékezőnek" vallotta magát. Bűnösségét elsősorban az orvos szakértői vélemény adatai és a helyszíni szemle során rögzített adatok bizonyítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!