Belföld

2011.04.21. 07:57

KSH: gyorsult a természetes fogyás üteme

Az év első két hónapjában 9 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2010 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

MTI

 Az idén januárban és februárban összesen 14.019 gyermek született. A halálozások száma 22.753 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 8734 fő volt, 2070-nel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám az időszak végén 9 millió 979 ezer volt - olvasható a KSH gyorstájékoztatójában.
Az előzetes adatok szerint 2011 első két hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése. A januári 4,9 százalékos csökkenést követően februárban 13,4 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A születésszám összességében 9 százalékkal csökkent, ez 1386-tal kevesebb újszülöttet jelentett az előző év azonos időszakához képest.
A házasságkötések számának hosszú ideje tartó visszaesése tavaly szeptemberben megállt, 2010 utolsó negyedévében már átlagosan 7,3 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Az emelkedő irányzat mérsékeltebb ütemben ugyan, de 2011 első két hónapjában is folytatódott, 2271 volt a házasságkötések száma, ez 71-gyel, azaz 3,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. 
 Ezer lakosra 8,7 élveszületés és 14,1 halálozás jutott; az előbbi adat 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig 0,5 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. január-februári 4,1 ezrelékről 5,4 ezrelékre emelkedett. 2011 első két hónapjában ezer élveszületésre 5,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,3 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások számának emelkedése következtében a természetes fogyás üteme gyorsult, a 2010. január-februári 6664-gyel szemben 2011 első két hónapjában 8734 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakosainak száma ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 7000-rel csökkent. Az ország lélekszáma az időszak végén 9 millió 979 ezer volt - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!