Belföld

2011.03.08. 12:57

Medina lehet a katonai lokátor helyszíne a Zengő és Tubes helyett

FMH - A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül - közölte a tárca kedden az MTI-vel.

MTI

Vén Attila (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek annyit mondott, hogy a HM korábban megkereste az önkormányzatot ezzel kapcsolatban, és a község vezetése egy kirándulás keretében megszemlélte a Békéscsabán működő háromdimenziós radart.
A lokátor Medinára telepítésére utal a község képviselő-testülete december 23-ai ülésének jegyzőkönyve is, amely szerint az egyik képviselő megkérdezte a polgármestert, hogy mikor tájékoztatják a lakosságot a radar építéséről. 
A HM közleménye szerint a tárca a harmadik háromdimenziós radarállomás felépítéséről március 9-én tájékoztatja a parlamenti pártok képviselőit, és már megkezdte az egyeztetést Medina község, valamint az objektum környékén található települések polgármestereivel.
A közlemény szerint a helyszín kiválasztása szakértők bevonásával történt, amelynek eredményeként a radarrendszer harmadik eleme az évtizedek óta működő, nem természetvédelmi és nem lakott területen lévő medinai radarszázad objektumában, tehát jelenleg is katonai területen épülhet fel.
A beruházás helyi szinten munkahelyeket teremthet, illetve hozzájárulhat Medina infrastrukturális fejlesztéséhez - áll a dokumentumban.
Magyarország légtere Közép-Európa legforgalmasabbjai közé tartozik; évente több mint félmillió repülőgép használja, amelyek felderítése, azonosítása, követése, ezáltal a légi forgalom ellenőrzése elengedhetetlen az ország és a lakosság biztonsága érdekében - fogalmaz a HM. 
A korábbi elavult orosz technikát felváltó 3D-s radarrendszer lokátorai több évtizeddel modernebbek a Varsói Szerződés ideje alatt szolgálatba állt radaroknál, ugyanakkor az üzemeltetésük is olcsóbb. Az új radarok jóval a legújabb EU egészségügyi szabvány szerinti határértéken belül, biztonsággal üzemelnek - olvasható a közleményben. 
"A honvédelmi tárca meggyőződése, hogy közös nemzeti érdekünk a harmadik radarállomás megépítése, amely elengedhetetlenül fontos az ország biztonsága és szuverenitása szempontjából" - hangsúlyozza a tárca. 
A rendszert alkotó másik két lokátor már terv szerint elkészült és működik Bánkúton és Békéscsabán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!