Belföld

2010.10.07. 11:39

November közepén tartanák a zárószavazást az adócsomagról

FMH - A kormány jövő pénteken terjeszti az Országgyűlés elé a 2011. évi adótörvényekre vonatkozó javaslatát, és a parlamenti menetrend szerint - sürgős tárgyalással - november 15-én tartanák a zárószavazást. A Ház a jövő héten kétnapos ülést tart, amelyen megválasztja a médiatanács és a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjait.

MTI

Az adócsomag tervezett tárgyalási menetrendjéhez szükség van arra is, hogy a parlament elfogadja a héten a Ház elé terjesztett, Rogán Antal (Fidesz) által jegyezett, az államháztartási törvény módosítására tett indítványt - derült ki a házbizottság csütörtöki ülését követően. A javaslat egyik passzusa szerint a választási évben a fizetési kötelezettségre vonatkozó törvényeket nem 45, hanem 40 nappal előbb kellene kihirdetni a hatályba lépésük előtt.
A menetrend szerint egyébként november 21-én hirdetnék ki - sürgősséggel - a jövő évi adó- és járuléktörvény változásokat.
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke újságírókkal közölte, hogy a frakciók képviselői a házbizottság ülésén bejelentették, kiket jelölnek a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumába: a Fidesz-KDNP Bencze Izabellát, Varga Szilviát, László Miklóst, a Jobbik Silhavy Mátét delegálja, az MSZP és az LMP pénteken közli jelöltjeik nevét. Elmondása szerint a médiatanács tagjait jelölő parlamenti bizottság pénteken és jövő hétfőn ülésezik, és dönt a jelölésről.
A médiatanács négy tagból és az elnökből áll: az elnök a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Szalai Annamária, a parlamenti bizottságnak a négy tagra kell javaslatot tennie. A bizottságnak a tagjai megválasztását követő öt napon belül egyhangú szavazással - ennek hiányában az ötödik napon túl kétharmados többséggel - kell megtennie javaslatát az Országgyűlésnek. A képviselők egyidejű listás szavazással határoznak a médiatanács tagjairól és elnökéről.
A kuratórium összesen nyolctagú: hat tagot egyenkénti szavazással az Országgyűlés a jelenlevő képviselők kétharmadának szavazatával választ, elnököt és további egy tagot a médiatanács delegál.
A törvény szerint a kuratórium akkor alakul meg, amikor tagjait megválasztják.
A kuratórium a közalapítvány vagyonával gazdálkodik és jogkörébe tartozik az MTV, a Duna Televízió, az MR és az MTI zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságok vonatkozásában a közgyűlés jogainak gyakorlása.
A kuratórium hatáskörébe tartozik egyebek mellett a közszolgálati részvénytársaság vezérigazgatóinak kinevezése, munkaviszonyának megszüntetése is; a testület gyakorolja a vezérigazgatók felett a munkáltatói jogkört.
A médiatanács elnöke közszolgálati részvénytársaságonként 2-2 vezérigazgató jelöltre tesz javaslatot a médiatanácsnak, amely elfogadja a jelölteket és javasolja a kuratóriumnak, hogy válasszon ki egyet-egyet közülük.
Ha a médiatanács nem fogadja el az elnöke által javasolt valamelyik jelöltet, akkor az elnök új jelöltre tesz javaslatot. A médiatanács csak akkor tehet javaslatot a kuratóriumnak, ha mind a két jelöltet elfogadta.
Az első szavazási körben a kuratórium összes tagjának - ideértve az elnököt is - kétharmados többséggel kell dönteni a vezérigazgató kinevezéséről.     Ha a két jelöltből a médiatanács jelölésétől számított 30 napon belül nem tud választani a kuratórium, akkor új jelölési eljárást kell lefolytatni; az új jelölés során közszolgálati részvénytársaságonként két új jelöltre kell javaslatot tenni.
Az új jelölést követő szavazás során a kuratórium összes tagjának - beleértve az elnököt is - egyszerű többségével dönt a vezérigazgató kinevezéséről.
Hétfőn kezdi egyébként a Ház a médiát és hírközlést szabályozó törvény módosításának és az ahhoz kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatnak a vitáját is; ezek intézkednek arról, hogy állami tulajdonba kerüljön a Magyar Televízió Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. vagyonának jelentős része.
Hétfőn folytatja le a Ház az úgynevezett "médiaalkotmány" - a sajtószabadság és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat - részletes vitáját.
Hétfőn kezdi meg az Országgyűlés az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításának az általános vitáját, e javaslat a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésről szól.
Altorjai Anita közölte: a kormány a héten két új törvényjavaslatot nyújt be - a migrációs törvények módosításáról, illetve ez Európai Uniós csatlakozással összefüggésben -, amelyekről sürgős tárgyalást kér hétfőn.
Kitért arra is, hogy hétfőn tesz esküt Dankó Béla, a Fidesz új parlamenti képviselője, aki az ÁSZ-elnökké választott Domokos Lászlót váltja a frakcióban.
A függetlenné vált Szili Katalin a fenntartható fejlődés bizottságban folytatja munkáját, az alkotmányügyi bizottságba helyére az MSZP jelöl majd utódot.
A keddi parlamenti ülésen kezdi el a Ház, az egyebek közt a legfőbb ügyész jogállását megváltoztató alkotmánymódosítás általános vitáját.
A jövő hetet követő hétről Altorjai Anita annyit mondott, hogy háromnapos ülést tart majd a Ház, október 20-án, szerdán a Fidesz kezdeményezésére parlamenti politikai vitanap lesz a magyar EU-elnökségről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!