Belföld

2010.09.11. 12:26

Hende: folynak az előkészületek a NATO-radar helyszínének kiválasztására

Pécs - Még folynak az előkészületek a harmadik NATO-lokátor helyszínének kijelölésére, a döntést az egyeztetések után nyilvánosságra hozzák - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter újságíróknak Pécsett szombaton.

MTI

"Erre már nem kell nagyon sokat várni" - közölte a tárcavezető, miután Páva Zsolttal, Pécs fideszes polgármesterével közösen felnyitotta a Tubesre vezető utat lezáró sorompót.

Hende Csaba arra kérdésre, hogy korábbi sajtóértesülések szerint a Hármas-hegy is szóba jöhet lehetséges helyszínként, azt válaszolta: nem kommentál sajtóértesüléseket. A lokátor felépítésének határidejével kapcsolatban megjegyezte, hogy "jogi értelemben nem beszélhetünk szorosan vett határidőről".

"Természetesen az ország érdeke az, hogy légterünk, amely egyben a szövetség légtere is, minél hamarabb a lehető legteljesebb biztonságba kerüljön. Magyarországot nem elsősorban a hagyományos értelemben vett háborús légicsapás veszélye fenyegeti. De egy olyan helyzetre, amely 2001. szeptember 11-én a New-York-i ikertornyok lerombolása kapcsán bekövetkezett, minden NATO-tagállamnak fel kell készülnie. Ahogy arra is, hogy terroristák polgári repülőgépeket kerítenek hatalmukba, s azokat fegyverként használják nemzetbiztonságilag kiemelt célpontok ellen" - hangsúlyozta.

Hozzáfűzte: ahhoz, hogy egy ilyen helyzetet a magyar légvédelmi rendszer kezelni tudjon, az első és a legalapvetőbb feltétel, hogy lássuk, mi történik a légterünkben, valamint a hozzánk közeli határon túli légtérben. Ezért van szükség a harmadik háromdimenziós radar felépítésére.

"Békéscsaba közelében és Bánkúton minden probléma és botrány nélkül felépült már kettő, a harmadik 1999 óta vajúdik" - mondta. Kitért rá, hogy Magyarországon költségvetési szempontból egyetlen ideális helyszín a Zengő a harmadik lokátor felépítésére. Minden más helyszínen minimum két réskitöltő radarszázadot kell fenntartani, amelyek éves költsége mintegy 10 milliárd forint.

Hende Csaba Vicze Csillának, a tubesi lokátorberuházást ellenző Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivőjének azt mondta: "a jó ügyeket is jó eszközökkel kell szolgálni, nem azzal a reformdühvel, amivel az előző kormány nekiesett, és a demokrácia íratlan szabályait lábbal tiporta, s próbálta nyers erőszakkal végrehajtani az akaratát".

Vicze Csilla arról szólt, hogy négy és fél éven át tartó küzdelmük eredménye a bizonyíték rá: hogy "elindul Magyarországon egy demokrácia, egy rendszerváltás". A szóvivő köszönetét fejezte ki Hende Csabának és egy, a lokátorellenes mozgalmuk történetét feldolgozó könyvet adott át a tárcavezetőnek.

Páva Zsolt köszönetét fejezte ki mindenkinek, a pécsieknek a sokszor kilátástalannak tűnő harcért, s örömének adott hangot, hogy az ország új kormánya is melléjük állt. "Ugyanakkor akceptáljuk a tárca igényét, hogy a lokátort meg kell építeni" - tette hozzá.

A pécsi önkormányzat tavaly decemberben zárta le sorompóval a Tubesre vezető utat, hogy megakadályozza a hegyre tervezett NATO-radarállomás építését. A döntést Páva Zsolt azzal indokolta, hogy mindent meg kíván tenni a beruházás ellen, mert erre kötelezi polgármester-választási kampányában tett ígérete és azoknak az embereknek a szavazata,  akik - több mint 38 ezren - egy korábbi helyi népszavazáson ellenezték a katonai objektum ide telepítését. A politikus és több fideszes képviselő a bejelentést követő éjszakát a hegytetőn töltötte.

Az önkormányzat lépésének előzménye az volt, hogy a Fővárosi Bíróság 2009. november 27-én jogerősen elutasította felülvizsgálati eljárásában azokat a kereseteket, amelyek megtámadták a Tubes tetején lévő katonai híradóobjektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot. Ezzel a radar építése akkor zöld utat kapott. Pécs a hegy csúcsán álló híradóállomás üzemeltetését és karbantartását ugyanakkor 2009 decemberétől sem akadályozta, a honvédelmi tárca kérésére a város lehetővé tette a kisebb járművek feljutását a hegyre.

A NATO még 2006 májusában, katonai-szakmai szempontból fogadta el a háromdimenziós lokátor tubesi helyszínét. A Honvédelmi Minisztérium által kiadott építési engedélyt Pécs városa megfellebbezte. Tiltó-módosító rendeleteket hoztak az építkezés megakadályozására, amelyeket az Alkotmánybíróság utólag alkotmányellenesnek ítélt.

A honvédelmi tárca végül elállt a tubesi beruházástól, miután építési hatósági osztályát a Legfelsőbb Bíróság idén március 17-én új eljárásra kötelezte a hegyre tervezett NATO-radar ügyében.

Hende Csaba idén júliusban azt mondta, sem a Tubesen, sem a Zengőn nem épül katonai radar. A pécsi önkormányzat pedig a sorompónyitással kívánta kifejezni, hogy a pécsiek megnyerték a "tubesi csatát".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!