Belföld

2010.09.07. 11:51

Előzetesben marad a volt BKV-s jogi igazgató

FMH - A Budai Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatójának előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, de legkésőbb december 7-ig.

MTI

A Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint a végzés nem jogerős, mivel azzal szemben fellebbezést jelentett be Sz. György és védője. 
A bíróság azért rendelte el az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, mert tartani lehet attól, hogy szökést, elrejtőzést kísérelne meg a gyanúsított, vagy a tanúk befolyásolásával nehezítené meg az eljárást.
A BKV volt jogi igazgatóját 2009. december 7-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban december 4-én elfogta.
A rendőrség december 4-én házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában és először egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a mélygarázsban Sziebert György.
Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét, Sziebert Györgyöt, valamint Fuzik Zsoltot, a BKV volt informatikai igazgatóját is letartóztatták. Rényi-Vámos Krisztinát és Sziebert Györgyöt bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel, Fuzik Zsoltot gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.
Rényi-Vámos Krisztina előzetes letartóztatását június 8-án megszüntették és házi őrizetet rendeltek el.
Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot a BKKB május 12-én házi őrizetbe helyezte, majd július 21-én ezt megszüntette és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!