Belföld

2010.09.15. 09:26

Autóját hátrahagyva menekült a rendőrök elől

Autóját hátrahagyva menekült a rendőri intézkedés elől egy férfi Szegeden, mert korábban eltiltották a járművezetéstől, a gépkocsit pedig kivonták a forgalomból.

MTI

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint kedd reggel figyeltek fel a járőrök egy személygépkocsira, s mivel annak sofőrjét már jól ismerték a rendőrök, úgy döntöttek, ellenőrzik. Amikor a férfi észlelte, hogy a rendőrök utánafordulnak, hirtelen gázt adott, majd az első kereszteződésnél behajtott egy kis utcába, ahol kiugrott az autóból és futásnak eredt. Egy ideig menekült, majd feladta.
   
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 23 éves szegedi lakost korábban eltiltották a járművezetéstől, az autót pedig még 2009-ben kivonták a forgalomból.
   
A férfi ellen a többi között járművezetéstől való eltiltás hatálya alatti vezetés és jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indult eljárás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!