Belföld

2010.07.05. 16:29

Vita a közbiztonságról, egészségügyről, földtörvényről

FMH - Az előző kormány kritikája, a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat kifüggesztése, a kormány gazdaságpolitikája is téma volt a Parlamentben hétfőn. Az árvízi kármentesítés, a Velencei-tó védelme is szóba került az ülésen. Ezentúl a kormány határozza meg, mely tárgyakból kell emelt szintű vizsgát tenni.

MTI

A nemzeti földalapról szóló törvényjavaslat általános vitájával zárták a parlament hétfői munkáját a képviselők. Az elnöklő Lezsák Sándor kedden nem sokkal hajnali 5 óra előtt zárta le az ülésnapot.

Fazekas Sándor: új föld- és birtokpolitikára van szükség

 Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a nemzeti földalapról szóló törvényjavaslat általános vitájának expozéjában elmondta, új föld- és birtokpolitikára van szükség, hogy a kormány végre tudja hajtani választási ígéretét és javítsa az élelmiszerbiztonságot, megőrizze a vidéki munkahelyeket és növelje az agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét.

Ennek érdekében a módosítással megváltoztatnák többek között a nemzeti földalap feletti tulajdonosi jogokat, kötelezettségeket is és azokat újra az agrárminiszterhez rendelnék. Ezen kívül szabályoznák a földalapba történő földrészek hasznosítását is, ennek során a fő szabály a nyilvános pályázat, árverezés, vagy bérbeadás lesz.

A miniszter elmondása szerint a terményföldről szóló törvény módosítását is tartalmazza a javaslat, e szerint az államot elővásárlási jog illeti meg.

KDNP: stratégiai segítségnyújtásról van szó

 Sáringer-Kenyeres Tamás (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslat a nehéz helyzetben lévő mezőgazdaságon való stratégiai segítségnyújtást célozza.

 Kifejtette, a családi gazdaságok fejlődésének biztosítása, a földpiac élénkítése, a versenyképes birtokméret szabályozása a legfontosabb a KDNP-nek, valamint az, hogy a földalapot visszarendelik a vidékfejlesztési minisztériumhoz.

    Az MSZP több pontját is támogatja a javaslatnak

Gőgös Zoltán (MSZP) elmondta: a szocialista párt a javaslat több pontjával is egyetért. Kiemelt feladatnak nevezte a földhasználók helyzetének stabilizálását, a családi gazdaságok kialakítását, megerősítését. Hozzátette ugyanakkor, hogy a családi gazdaságok jogi helyzetét tisztázni kell.

Az elővásárlási joggal kapcsolatban azt mondta: amellett, hogy a külföldi és haza spekulációs tőke ellen is védelmet nyújt, felemelheti a földárakat.

 A képviselő elmondása szerint az MSZP hiányolja, hogy nem foglalkoznak a javaslatban az életjáradék programmal.

 Arra hívta fel a figyelmet, hogy ne avatkozzanak bele drasztikusan a birtokszerkezetbe, mert az visszavetheti az agráriumot.

Jobbik: nem tudni, az elővásárlási jog mögött milyen motiváció van

Varga Géza (Jobbik) szerint nem kellően tisztázott az állam elővásárlási joga. Valószínűleg birtokpolitikai célokat akarnak megvalósítani, de a folyamat nem világos - mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy a javaslat nem old meg több, elővásárláshoz kapcsolódó anomáliát sem.

Elmondása szerint hiányolják az ellenőrzőbizottságokban a parlamenti pártok képviselőit, ezért módosító indítványt nyújtanak be.

 A politikus szerint a nyílt pályázat, bérbeadás nem a helyben lakóknak, hanem ügyvédeknek, spekulánsoknak kedvezhet.

LMP: több üdvözlendő célt is tartalmaz a javaslat

  Szabó Rebeka (LMP) felszólalásában úgy fogalmazott: több üdvözlendő cél is van az előterjesztésben, ilyen például a természetvédelmi célok érdekében a földek cseréje, a természet- és talajvédelem, vagy a családi gazdálkodások támogatása.

Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy az állam elővásárlási joga földvagyon-felhalmozódást idézhet elő és nincsenek arról meggyőződve, hogy az állam jó gazda lesz és nem egy esetleges földtulajdon-átrendeződés húzódik-e meg a háttérben. Az állami tulajdonnal való gazdálkodás a legszélesebb nyilvánosságot követeli meg, ezért ennek érdekében is módosító indítványokat nyújtanak be - mondta.

A javaslatot fontosnak tartják, a módosítások után pedig támogatni is készek - közölte.

Fidesz: az elmúlt 8 év kritikájának az összefoglalása a javaslat

 Font Sándor elmondása szerint a javaslat a Fidesz elmúlt 8 évben megfogalmazott kritikáinak összessége. Elmondta, az agrárminiszterhez kell, hogy tartozzon a földügy, és szorgalmazta, hogy legyen egy a stratégiát képviselő birtokpolitikai tanács.

 Ángyán János parlamenti államtitkár a felszólalásokra reagálva elmondta, hogy a javaslat nem az államosításról, hanem egy újfajta állami szerepről szó. Az állam feladata az is, hogy korlátozza a tőkét a helyi közösségek érdekei, illetve ökológiai és szociális szempontok alapján - fogalmazott.

  Napirend után a borsodi jégverésről

A jobbikos Endrésik Zsolt a hétvégi borsodi jégverés okozta károkról szólva annak a reményének adott hangot, hogy a kormány segíteni fog a kárrendezésben. Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca államtitkára erről biztosította.

  Ezt követően az elnöklő Lezsák Sándor a hétfői ülést kedden hajnali 4 óra 53 perckor lezárta és a keddi ülésnapot reggel 8 órára hívta össze.

 

OLDALTÖRÉS: Új kezdet az egészségügyben

 

 

 

  A képviselők hosszas vitát folytattak az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról az Országgyűlés kedd hajnali órákba nyúló ülésnapján. A 3 órakor befejeződő vitában felszólaló kormánypárti képviselők valamennyien támogatták az egészségügyi biztosítási felügyelet felszámolásáról, valamint a patikaalapítási moratóriumról is szóló javaslatot, míg az ellenzéki képviselők vegyesen vélekedtek annak elemeiről

Réthelyi: elődje egészségügyi intézkedéseit korrigálja a kormány

 Az előző kormány elhibázott lépéseinek korrekcióját szolgálja az egészségügyi tárgyú törvények módosítása - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat expozéjában kifejtette: a Gyurcsány-kormány liberális reformkísérlete "súlyosan félresiklott", s most azokat a legsürgetőbb módosításokat végzik el, amelyek a betegek érdekeinek érvényesítését, az ágazati hatékonyság növelését és a bürokrácia csökkentését szolgálják.

 Az indítvány megszüntetné az Egészségbiztosítási Felügyeletet, mivel szerepköre Réthelyi Miklós szerint feleslegessé vált. Elmondta, hogy a felügyelet jogkörei közül megmarad és az "ágazatban már bizonyított" szervekhez kerül az egészségbiztosítási szolgáltatást igénybe vevők jogainak védelme, illetve több közzétételi feladat is.

 A gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvény módosítása kapcsán emlékeztetett, hogy a 2007 elején hatályba lépett új gyógyszertár-alapítási szabályrendszer bevezetésével a patikaalapítás könnyebbé vált. Hozzátette, a Fidesz-KDNP már akkor világossá tette, hogy nem ért egyet a patikaliberalizációval.

Az újraszabályozás kidolgozásához hosszabb idő szükséges, ez őszre várható, a javaslat most a patikaalapítás átmeneti korlátozását mondja ki - hangsúlyozta.

 Kormánypártok: új kezdet nyílhat az egészségügyben

 A kereszténydemokrata Nagy Kálmán szerint az egészségügyi biztosítási felügyelet évről évre nagyobb költségvetési igénnyel fordult a kormányzat felé, így annak megszüntetésétől azt reméli, hogy "új kezdetet nyit" az egészségügy területén.

A Gyurcsány-kormány által tervezett egészségügyi reformra utalva hozzátette, hogy a javaslat "egy rosszul sikerült szobor torzójának eltávolítása".

 A fideszes Pesti Imre felszólalásában egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1.500 lakosnál kisebb településeken csak két új patika létesült az elmúlt években, míg az ország legnagyobb részén "horizontális és vertikális koncentráció" alakult ki.

Ez azt jelenti, hogy az előző kormányok "rossz politikai alkujának" köszönhetően különböző gyógyszergyártó- és szolgáltatóláncok monopóliuma jött létre, ami a verseny kárára hatott - fűzte hozzá.

 Heintz Tamás (Fidesz) mindezt egyebek között azzal egészítette ki, hogy a patikaliberalizáció miatt csökkent a gyógyszertárak által nyújtott szolgáltatások minősége. Így fordulhat elő, hogy jelenleg a recepttel érkező betegek negyede csak másnap veheti át gyógyszerét, amelyet az esetek 20 százalékában nem a törvény által előírt végzettséggel rendelkező személy ad át számukra - mutatott rá a kormánypárti politikus.

MSZP: az intézményeknek kedvez, a betegeknek árt a javaslat

 A szocialista Szűcs Erika szerint a kormány javaslata az egészségügyi intézményeknek kedvez, míg a betegeknek kárt okoz, miközben a jogorvoslat lehetőségét is csökkenti.

A képviselő rendkívül aggályosnak nevezte a szociális ellátásban tervezett átalakításokat, ugyanis szerinte így a bentlakásos helyek száma tudja majd  fedezni az egyre több jelentkezőt.

Szűcs Erika ugyanakkor hozzátette, hogy az MSZP üdvözlendőnek és támogathatónak tartja, hogy a katasztrófák utáni kárenyhítésben lehetővé válik a közcélú munka végzése.

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal javaslatát szeretné viszontlátni a Jobbik

 A jobbikos Gyenes Géza felszólalásában azt kérdezte, hogy a kormány mikor teszi alkalmassá az Országos Egészségügyi Pénztárt (OEP) arra, hogy felmérje a társadalom egészségi állapotát és ennek megfelelően folyamatosan értékelje a felmerülő kockázatokat.

 Az ellenzéki képviselő azt javasolta a kormánytöbbség számára, hogy ismét vegye elő - a korábban által már egyszer a parlament elé terjesztett - Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal közreműködésével készített, társadalombiztosítási törvényjavaslatát.

  Kiss Sándor (Jobbik) a gyógyszerszedés veszélyeire hívta fel a figyelmet. Kiemelte: az államnak határozottan ki kell vennie a részét a gyógyszerellátás felügyeletében, és fel kell lépnie a jelenlegi "merkantil szellemmel" szemben.

A szintén jobbikos Sneider Tamás pozitív célként értékelte a közcélú munkavégzés lehetőségének kiterjesztését az árvízkárok rendezése területén.

Az LMP egyetért a patikaalapítási moratóriummal

Az LMP egyetért a patikaalapítási moratóriummal

 

   Az LMP-s Szilágyi László egyetértését fejezte ki a kormány által javasolt patikaalapítási moratóriummal. A képviselő szerint ezt az "első lépést" újabb szabályozásoknak kell követnie, aminek révén fenntartható gyógyszerellátási rendszer alakul ki, vagyis a "vertikálisan érintett cégek" többé nem tehetnek szert versenyelőnyre a kisebb patikákkal szemben.

 Réthelyi Miklós: a szakma régóta várta a javaslatokat

A miniszter a vitát értékelve azt mondta, a szakma már régóta várta a elképzeléseket, ezért is tárgyalták azt sürgősséggel. Ezzel jelezték azt is, hogy tartják a kapcsolatot a szakmai szervekkel.

 Ezt követően az elnöklő Latorcai János az általános vitát lezárta.

 

 Réthelyi Miklós: a szakma régóta várta a javaslatokat

A miniszter a vitát értékelve azt mondta, a szakma már régóta várta a elképzeléseket, ezért is tárgyalták azt sürgősséggel. Ezzel jelezték azt is, hogy tartják a kapcsolatot a szakmai szervekkel.

 Ezt követően az elnöklő Latorcai János az általános vitát lezárta.

 

A miniszter a vitát értékelve azt mondta, a szakma már régóta várta a elképzeléseket, ezért is tárgyalták azt sürgősséggel. Ezzel jelezték azt is, hogy tartják a kapcsolatot a szakmai szervekkel.

 Ezt követően az elnöklő Latorcai János az általános vitát lezárta.

 

 Ezt követően az elnöklő Latorcai János az általános vitát lezárta.

 

 

OLDALTÖRÉS: Vita a közbiztonságról, gárdáról

A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosítások általános vitájával folytatta munkáját keddre virradó éjszaka az Országgyűlés. A vitában a Jobbik számos képviselője felszólalt, többnyire azt kifogásolva, hogy a javaslat a Magyar Gárda ellen irányul.

 Jobbik: a javaslat a "lex gárda" újabb változata

Volner János (Jobbik) szerint az első Orbán-kormány is felelős azért, hogy romlott a közbiztonság, mivel 2000-ban duplájára emelték a szabálysértési határértéket. Arra is kitért, hogy pártja a szabadságvesztésüket töltő elkövetőket kényszermunkával vezetné vissza a munka világába, illetve megháromszorozná az elzárás maximális időtartamát.

 A politikus kifogásolta, hogy a kormány kapkodva, salátatörvényekkel próbál megoldani komoly társadalmi problémákat.

Volner János számos frakciótársával együtt "lex gárdának" nevezte a javaslatot, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azt, aki feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében vesz részt. Sneider Tamás azt kifogásolta, hogy az indítvány egy kalap alá veszi a fenyegetettségben élő embereket településükről kimentő gárdistákat és a bűnözőket.

Pörzse Sándor - aki több jobbikos politikussal együtt a Magyar Nemzeti Gárda zöld pólójában vett részt az ülésen - azt mondta: a kormány folytatja azt a gárda elleni hecckampányt, amelyet a szocialisták kezdtek el. Felszólalásában kifogásolta a Magyar Nemzeti Gárda vasárnapi rendezvényén történt rendőrségi fellépést, az előállításokat.

 LMP: pártpolitikai célokat szolgál az indítvány 

Dorosz Dávid (LMP) szerint a Fidesz politikai céljait szolgálja a törvényjavaslat, amellyel "kifognák a szelet" a Jobbik vitorlájából.

Mint mondta, a javaslatnak több hibája van, közéjük sorolta a fiatalkorúak elzárásának lehetőségét. Szerinte érthetetlen, a kormány miért áll egy olyan javaslat mögé, amelyről már több országban bebizonyosodott, hogy nem működik.

Schiffer András frakcióvezető szerint a "három csapás" után a kormány a "két pofon" törvényt nyújtotta be. Hozzátette, ezzel egyrészt a Jobbik programját teljesítik, másrészt azonban a szabadságjogokon túllépve akarnak társadalmi szervezeteket korlátozni.

 Elmondta, olyan módosító indítványt fog előterjeszteni, amelyben javasolja: ne folytatódjon a Gyurcsány-kormány jogkorlátozó politikája, mert ezzel hiteltelenítik a liberális jogállamot.

Fidesz: nem lehet tovább halogatni a válaszlépéseket

 Kocsis Máté (Fidesz) szerint világos, hogy az elmúlt években romlott a közbiztonság, ezért a válaszlépéseket nem lehet tovább halogatni.

Üdvözlendő a módosítás, mert a kis értékű lopások is rontják a biztonságérzetet, nemcsak a milliárdos sikkasztások - mondta, hozzátéve, hogy helyes lépés a tulajdon elleni szabálysértések elkövetőivel szemben alkalmazandó elzárás.

 Megvonták a szót Novák Elődtől

 Az elnöklő Latorcai János az általános vita során előbb figyelmeztette Novák Elődöt, majd megvonta a szót a jobbikos politikustól, aki - nem a tárgyalt törvényjavaslat vonatkozásában - fölvetette annak lehetőségét, hogy egy bizottsági vita jegyzőkönyvét meghamisították.   

Jobbik: "gárdaparanoiát" tükröz az indítvány

Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) botrányosnak nevezte a javaslatnak a feloszlatott társadalmi szervezetben való részvételt szankcionáló passzusait, hozzátéve, hogy a gárdisták véleménynyilvánítási, gyüleke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!