Belföld

2010.06.10. 04:39

Tovább mérséklődött az árvízveszély Borsodban

Tovább mérséklődött az árvízveszély Borsodban, miután már jelentős apadás tapasztalható a térség folyóin, mindössze két településen folyik még aktív védekezés.

MTI

 Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője elmondta: a Duna és a Tisza mentén szervezetten zajlanak a védekezési munkák, a Tisza Szolnoknál kedden tetőzik, a Duna tetőzését Mohácsnál csütörtök-péntekre várják.
Borsodban aktív védekezés gátmegerősítés Sajóládnál és Ócsanálosnál van még. A megyében a védekező erők száma 5.500-ra csökkent. A rendőrök többsége visszatérhetett állomáshelyére - mondta a szóvivő.
 A munkák nagyobbik részét egyre inkább a helyreállítás - ezen belül a szivattyúzás - és a fertőtlenítés, illetve, ahol már lehetséges a homokzsákok begyűjtése adja. A fővárosból hat szivattyút irányítottak a tűzoltók Borsodba. A megyében megkezdődött a szúnyogirtás is. A védekezésben résztvevőket és a lakosokat is beoltják a fertőzések ellen - tette hozzá Dobson Tibor.
Elmondta azt is, hogy a kánikulában felgyorsul a szerves anyagok bomlása, így a fertőzés veszélye is nő.
Borsodban jelentősen - mintegy (800) fővel csökkent a kitelepítettek száma, így most 3,700-an vannak, míg országosan 4,500 a kitelepítettek száma. A Duna és a Tisza mentén főként az ártereken lakók kényszerülnek lakhelyük elhagyására az árvíz miatt. A  spontán visszaköltözés Borsodban szinte megállíthatatlan - mondta a szóvivő, megismételve, hogy ez számtalan veszéllyel jár. Azért nem javasolt a visszaköltözés, mert azok a házak, amelyek újra elfoglalására még nincs hatósági engedély, még valószínűleg vízben állnak, nincs bennük közműellátás, fertőzésveszélyesek, és statikai állapotukat meg kell vizsgálni - hangsúlyozta Dobson Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!