Belföld

2010.06.18. 13:32

Óriási vihar csapott le Mezőhegyesre

Óriási vihar csapott le pénteken délután Mezőhegyesre és a környező településekre. Utakat, házakat öntött el a víz Tamási térségébenis.

MTI

A hatalmas széllel és jégesővel érkező vihar akkor csapott le a városra, amikor éppen egy fesztivált rendeztek.
Simonka György (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a helyszínről elmondta az MTI-nek, hogy ilyen pusztítást még nem látott. Egész utcákon szakította le a szél a tetőket, kidőltek a fák, és a patinás platánokon alig maradt levél.
A vihar következtében legalább tíz ember megsérült, többüket a mentők vitték el.
A környező többszintes házak ablakait betörte a jég, sőt két órával a vihar után helyenként még mindig 15-20 centiméter jég borította az utcákat.
A vihar következtében több ló is elpusztult, a ménes egy része szétszaladt.
A képviselő már felvette a kapcsolatot az illetékes minisztériummal, hogy nyilvánítsák katasztrófa sújtotta térséggé a várost.
Simonka György kezdeményezni fogja azt is, hogy az uniós vis maior alapot nyissák meg a város megsegítése érdekében.

Két út nehezen járható, egy településen házakat öntött el a lezúduló víz a kora délutáni felhőszakadás után Tamási térségében - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az Ozora és Pincehely, illetve a Nagykónyi és Értény közti úton vízátfolyás nehezíti a közlekedést - mondta Szilasi Lajos, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Értényben három lakóházat homokzsákokkal védenek a szántóföldekről lezúduló víztől, Ozorán megrepedt egy házak felett húzódó löszfal, Cecénél a vasúti átjárók fényjelző készülékei hibásodtak meg.
A katasztrófavédelem közlése szerint a térségben pénteken kora délután 80 milliméternyi eső esett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!