2010.06.24. 09:30
Nem lesz tűzijáték Miskolcon
Nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án Miskolcon, a programra szánt összeg megtakarításáról Káli Sándor (MSZP) polgármester döntött, tekintettel az árvíz okozta károkra.
Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az árvíz komoly költségeket ró az önkormányzatra, így a tűzijátékra tervezett kétmillió forintot az idén nem költi el a város.
Emlékeztetett arra, hogy a napokban indult egy civil kezdeményezés is, amely szerint nincs szükség az országos tűzijátékra, a pénzt inkább az árvízkárosultak megsegítésére kellene fordítani.
Káli Sándor ennek kapcsán úgy fogalmazott: üdvözli az országos kezdeményezést, hiszen nagy szükség van a segítségre - idézte a polgármester szavait az önkormányzat szóvivője.