Belföld

2010.05.14. 14:45

Őrizetbe vették Hagyó Miklóst

Őrizetbe vette a rendőrség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, Horváth Évát, a politikus szóvivőjét és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert péntek késő este - erősítette meg Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI információját.

MTI

A rendőrség mindhármuk esetében kezdeményezni fogja az előzetes letartóztatás elrendelését - mondta Tafferner Éva.
 A BKV-ügyben érintett Hagyó Miklóst, Horváth Évát és Lelovics Ottót bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség.

Hagyó Miklóst a rendőrök azt követően állították elő, hogy letették esküjüket az új parlamenti képviselők.  Hagyónak - mivel nem került be az új Országgyűlésbe - megszűnt a mandátuma, így a mentelmi jog sem védi tovább. A szocialista politikus a párttagságát március 7-én felfüggesztette, lemondott XII. kerületi pártelnöki posztjáról is, de országgyűlési mandátumáról nem.
Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek pénteken megerősítette, hogy a rendőrök előállították H. Miklóst, H. Évát és L. Ottót, akiket a délután folyamán gyanúsítottként hallgatnak ki.
Hagyó a Blikk pénteki számában megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy nem akar elmenekülni, áll az igazságszolgáltatás elé. "Vissza akarom szerezni a becsületemet. Azt akarom, hogy kiderüljön az igazság. El fogom mondani, hogy mit tettem és mit nem tettem. Nem kerülhet elő olyan bizonyíték, amely a bűnösségemet bizonyítaná, mert ami nem történt meg, azt nem lehet bizonyítani" - mondta a lapnak. Közlése szerint bármikor bizonyítani tudja ártatlanságát, hiszen se döntési, se utasítási jogköre nem volt semmilyen kérdésben.
 Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség vezetője április végén egy lapinterjúban számolt be arról, hogy a rendőrség egy hónappal korábban jelezte: Hagyó Miklós gyanúsítható a BKV-ügyben, de az ügyészség március 19-én visszaküldte az előterjesztést kiegészítésre.
Hagyó Miklós ellen először Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója vallott. A március 6-án megjelent Magyar Nemzetben azt mondta, ő személyesen 15 millió forintot adott át neki egy Nokiás dobozban, de további közel 55 millió forint jutott el hozzá más csatornákon a BKV-tól.
A volt BKV-s vezető az interjúban elmondta azt is: 2007-ben Hagyó berendelte az irodájába és azt mondta neki: legyen kemény, "mert itt végre kell hajtani a dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát".
Az RTL Klub április 20-án számolt be arról - a birtokában lévő dokumentumokra hivatkozva -, hogy a BKV mintájára a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) is kifizetőhelyként működött.
A kereskedelmi televízió az FKF Zrt. vezérigazgatójának rendőrségen tett tanúvallomására hivatkozott, amely szerint Bielek Péter vezérigazgató azt vallotta: a megválasztását követően Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója külön-külön jelezték, igényt tartanak arra, hogy a főváros jobban belelásson a közműcégek belső életébe és ellenőrizze a működésüket.
Hagyó Miklós március 10-én az MTI-nek azt mondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát,
tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé.
A hvg.hu előző nap számolt be arról, hogy Hagyó Miklós nemrég a lánya nevére íratta két budapesti ingatlanát.
Ezzel kapcsolatban a politikus leszögezte: az ajándékozásban semmi nem korlátozza; hiteles közokiratokkal tudja igazolni az ingatlanszerzést.
Hozzátette, hogy a három XII. kerületi ingatlanjából kettőt ajándékozott a lányának: egy száz négyzetméter körüli társasházi lakást és az ahhoz tartozó telekhányadot, amelyen parkoló van; mind a kettő fellelhető az Országgyűlés honlapján elérhető vagyonnyilatkozatában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!