Belföld

2010.05.26. 16:45

Előzetesben Hagyó volt szóvivője

FMH - A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a BKV-ügyben gyanúsított Hagyó Miklós volt szóvivőjét, Horváth Évát és a Lelovics Ottó kommunikációs szakembert.

MTI

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerdán elmondta, a másodfokú bíróság ezzel - az ügyészségi fellebbezésnek helyt adva - megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú végzését, amely Horváth Éva és Lelovics Ottó személyét illetően korábban házi őrizetet rendelt el. A Fővárosi Bíróság egyúttal helyben hagyta Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását - tette hozzá a szóvivő.
Az előzetes letartóztatást egy hónapra rendelték el, a szükséges intézkedéseket már megtették - mondta Fazekas Géza.
A BRFK korábbi tájékoztatása szerint Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin - H. Éván, L. Ottón és H. Ivánon - keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek.
A Budai Központi Kerületi Bíróság május 17-én helyezte előzetes letartóztatásba a BKV-ügyben meggyanúsított Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest. Az elsőfokú bíróság aznap döntött Horváth Éva és Lelovics Ottó házi őrizetbe helyezéséről is.  
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a múlt héten azt közölte az MTI-vel, hogy a hűtlen kezelés bűntette miatt a BKV-val összefüggésben indult nyomozást a BRFK a Fővárosi Főügyészséghez tette át, mert az ügyben "olyan  korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel, amelynek a nyomozását a büntetőeljárási törvény szerint kizárólag az ügyészség végezheti".
Miután a nyomozást áttették a  Fővárosi Főügyészséghez, a Legfőbb Ügyészség múlt csütörtökön úgy döntött, hogy az ügyészi nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe utalja. Fazekas Géza hangsúlyozta, hogy a főügyészség a további nyomozást a BRFK-val együttműködve folytatja.
Az MTI úgy tudja: a büntetőeljárási törvénynek arra a passzusára hivatkozva került át a BKV-ügy nyomozása az ügyészségre, amely kimondja, hogy kizárólag az ügyészség jogosult nyomozni a vezető beosztású vagy a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott más hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!