Belföld

2010.03.12. 15:38

Volt alpolgármestert gyanúsítanak

FMH - A terézvárosi ingatlanügyben egy volt VI. kerülti alpolgármestert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsít a Központi Nyomozó Főügyészség.

MTI

A főügyészség nem közölte a volt alpolgármester nevét, ugyanakkor az MTI úgy tudja: Fürst György volt szocialista alpolgármestert gyanúsították meg, aki miután az önkormányzattól távozott, a Centrum Parkoló Kft ügyvezetőjévé vált. 
Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője közleményében azt írta: a korábbi alpolgármestert - aki a gyanúsítás ellen panasszal élt és nem tett vallomást - már októberben gyanúsítottként idézték, de arról tájékoztatta a hatóságot, hogy ő egy afrikai ország külügyminisztere által kinevezett diplomata.
A főügyészség ekkor megkereste a Külügyminisztériumot a diplomáciai mentesség ügyében. A tárca tájékoztatása szerint azonban a volt alpolgármester nem szerepel a Magyar Köztársaságban akkreditált diplomáciai és egyéb képviseletek személyzetének tagjai között.
A főügyész ismét gyanúsítottként idézte a volt alpolgármestert, aki az intézkedés ellen panasszal élt, továbbra is arra hivatkozva, hogy diplomataként, az adott ország „utazó nagyköveteként” mentességet élvez. A Legfőbb Ügyészség a panaszt elutasította, megállapítva azt is, hogy a bécsi egyezmény az „utazó nagykövet” intézményét nem ismeri, "erre csupán a nemzetközi szokásjog vonatkozik, amely azonban soha nem vezethet olyan eredményre, hogy egy Magyar Köztársaság területén megvalósított súlyos bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható magyar állampolgárságú személy másokhoz képest privilegizált elbánásban részesülve kivonja magát az eljárás alól". 

A volt alpolgármester - a korábban a rendőrség által gyanúsítottként kihallgatott tizenkét VI. kerületi önkormányzati képviselőhöz hasonlóan - megalapozottan gyanúsítható egy rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésével - tartalmazza a főügyészi közlemény.
A főügyészség szerint Terézváros Önkormányzatának alpolgármestere 2004. júniusában képviselő-testületi előterjesztést tett az önkormányzat tulajdonában álló, Andrássy út 47. szám alatti ingatlannak versenytárgyalás mellőzésével egy kft. részére 150 millió forintért történő elidegenítésére. Az önkormányzat által felkért értékbecslő "az ingatlan lakók nélküli forgalmi értékét mintegy 695 millió forintban határozta meg".
Az ingatlan értékesítéséről hozott döntés előtt már felmerült, hogy egyrészt az alpolgármester előterjesztésében szereplő vételi ajánlaton kívül más vételi ajánlatok is érkeztek az önkormányzathoz, másrészt az, hogy a vételi ajánlatban megfogalmazott vételár, illetve az értékbecslésben szereplő érték a tényleges forgalmi értékhez és a piaci viszonyokhoz képest eltúlzottan alacsony - írta Keresztes Imre.
Ugyancsak még a döntés előtt felmerült, hogy a vételi ajánlatot benyújtó az ingatlan egyharmad részének bérlője, ezen okból a saját kiköltöztetése megváltásának mintegy 200 millió forintos költségével nem indokolt a vételár csökkentése - tartalmazza a közlemény. Mint a főügyész írta: mindezek ellenére az alpolgármester - a képviselő-testület többségben lévő tagjaival együtt - megszavazta az előterjesztés szerinti feltételekkel az ingatlan értékesítését. Ezzel közreműködött abban, hogy - jogellenesen - 150 millió forintért értékesítsék az ingatlant, így az önkormányzatnak mintegy 200 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!