Belföld

2009.11.20. 07:54

Sajóbábony: újabb őrizetbe vételek

FMH - Hat emberrel több van őrizetben annak a tömegverekedésnek a kapcsán, amely az elmúlt hétvégén történt a Borsod megyei Sajóbábonyban. Romák és a gárda egyenruháját viselők csaptak össze egy Jobbikos fórum után.

MTI

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken elmondta: a helyi lakosok ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - mondta Egyedné Novodonszki Éva szóvivő.
Szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, ezt követően vasárnap szabadultak el az indulatok a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között. 
Az eddigi adatok szerint mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek. Egy roma nő megpofozott egy MSZP-s önkormányzati képviselőt, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. Megrongáltak egy autót is.
A történtekkel összefüggésben több büntetőeljárás is indult, korábban két embert vettek őrizetbe, háromnak pedig a Miskolci Városi Bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását, további három ember pedig szabadlábon védekezhet.
A korábban őrizetbe vett két ember ellen szintén a felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A miskolci városi bíróság által előzetes letartóztatásba helyezett három ember pedig megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet.
Sajóbábonyban az MTI tudósítójának péntek reggeli helyszíni tapasztalatai szerint minden csendes. A megyei rendőrségi szóvivő az MTI-nek ugyanakkor megerősítette, amíg szükségesnek látják, fenntartják a fokozott rendőri jelenlétet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!