Belföld

2009.09.09. 13:46

Megbeszélték a kibeszélőshow-kat

FMH - Önkorlátozást vállalt délutáni kibeszélőshow-jára mindkét országos kereskedelmi televízió - tájékoztatta az RTL Klub és a TV2 szerdán az MTI-t.

feol.hu

A jövőben mellőzik a stúdióban kitörő "nyílt színi" verekedések bemutatását. A durva káromkodásokat  felismerhetetlenné teszik, kiskorúakat súlyosan negatív kontextusban még törvényes képviselőjük hozzájárulása esetén sem szerepeltetnek. Még ebben a hónapban belső szabályaik közé illesztik a német magán-tévétársaságoknak a nappali talkshow műsorokra vonatkozó önkéntes magatartási alapelveit - tudatta mindkét csatorna.     
Mindkét közlemény utal arra, hogy a két társaság még a nyáron egyeztetést kezdett az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) e műsortípussal kapcsolatban, miután "2009. tavaszán a televíziók közötti élesedő nézettségi verseny hatására a délutáni talkshow-k tartalma és az azokban alkalmazott megvalósítási módok jelentősen megváltoztak. Ez a változás az ORTT szerint és a műsorszolgáltatók szerint sem kívánatos, noha nézettségi szempontból indokolható volt".     Az ilyen helyzeteket – mint azt a korábbi nemzetközi példák is mutatják – egy demokratikus médiarendszer akkor tudja hatékonyan és mindenki számára megnyugtatóan kezelni, ha az érintett piaci szereplők lefektetik azokat a közös szabályokat, amelyeket a jövőben betartanak annak érdekében, hogy a köztük folyó piaci-nézettségi verseny ne legyen káros hatással műsoraik és - jelentős nézettségüknél fogva – az egész magyar televíziózás színvonalára - áll mindkét közleményben.       
Az RTL Klub közleménye azt is tartalmazza: a társaság felkéri az ORTT-t, hogy mérlegelje a rá ilyen műsor miatt kirótt 12 órás adásfelfüggesztésről szóló határozat megváltoztatását, "különös tekintettel arra a tényre, hogy az ORTT a Testülettel folyatott konzultáció során a kivételesen súlyos szankció alkalmazását éppen azzal indokolta, hogy arra szeretné ösztökélni a műsorszolgáltatókat, hogy változtassanak a szóban forgó műsorok készítésének napi gyakorlatán".     Szerdán egyeztetett a két társaság az ORTT-vel, amely korábban mindkét társaságra szokatlanul súlyos, fél-félnapos képernyő-elsötétítést szabott ki a kibeszélőshow műsorokban elkövetett médiatörvény-sértés miatt. Az MTI szeptember eleji információja szerint a napirenden szereplő előterjesztésekben összesítve további többnapos elsötétítés, illetve több tízmilliós kötbér kiszabása szerepel.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!