Belföld

2009.08.19. 10:48

Hagyó Miklós szóvivője visszautasítja Tarlós István vádjait

Visszautasítja Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének állításait Horváth Éva, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szóvivője, aki a valótlanságok miatt jogi lépéseket is tett az ügyben.

feol.hu

A szóvivő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint BKV-s szerződéséről, annak folytonosságáról Kocsis Istvánnal, a BKV vezérigazgatójával tárgyalt személyesen, és a vele megállapodottak szerint, azaz Kocsis kérésére volt hatályos a szerződése keddig.
Horváth Éva szerint a vezérigazgató a határozatlan idejű szerződését bármikor felmondhatta volna már korábban is rendes, harmincnapos felmondási idővel, de Kocsis István az elmúlt 12 hónapban ilyenfajta kezdeményezést a keddi sajtóhírekig nem tett.
"Úgy tűnik, a BKV Zrt. vezérigazgatójának mostanában bizonyos ügyekben, amik a BKV-nál történnek, valamilyen oknál fogva hiányosak az emlékei, többek közt így az én foglalkoztatásomat illetően is" - fogalmazott.
A közleményben a szóvivő leszögezte: nem közszereplő és nem köztisztviselő, így tájékoztatási kötelezettsége sincs.
Megismételte keddi nyilatkozatát, miszerint az Index internetes portálon közölt cikkben írt, a valós havi fizetését felülmúló havi nettó 300 ezer forintos juttatását nem találja sem a bankszámláján, sem a szerződésében, hasonlóan a cikkben megjelent 10 milliós összegű – vagy azt meghaladó - prémiumához.
Horváth Éva közölte, a hírportál és a cikk szerzője, azaz a valótlanságokat, vagy rágalmazásokat lehozó médiumok ellen kedden megtette a szükséges jogi lépéseket. A vele kapcsolatos, azóta elhangzott vádaskodó nyilatkozatok ügyében is jogi lépést kezdeményezett egyes személyek ellen - fűzte hozzá.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!