Belföld

2009.08.12. 19:31

Előzetesben a vesztegetéssel gyanúsított közterület-felügyeleti vezető

Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy pénzt fogadott el azért, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset.

feol.hu

A kerület is fegyelmi eljárást indított az érintett köztisztviselő ellen. A Fővárosi Bíróság az MTI érdeklődésére szerdán azt közölte: a bíróság szeptember 12-ig elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A bíróság tájékoztatásából kiderül, hogy a férfit egyebek mellett vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják, amit a gyanú szerint a közterület-felügyeleti vezető hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen követett el.
A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítékok elrejtésével vagy összebeszéléssel a bizonyítást megnehezítené, vagy meghiúsítaná.
Emellett a szökés, elrejtőzés veszélyére figyelemmel a bíróság szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak kényszerintézkedéssel biztosítható. Ezen kívül alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a VI. kerületben a közterület-felügyelők a kerékbilincs fel- és leszereléséhez közreműködő szervezetként a Centrum Parkoló Kft.-t vették igénybe, a cég ezért a tevékenységért bilincselésenként meghatározott összegű szolgáltatási díjat kapott. Így a Centrum Parkoló Kft. érdekelt volt abban, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset.
Az ügyészség azzal gyanúsítja a terézvárosi közterület-felügyelet augusztus 10-én őrizetbe vett vezetőjét, hogy 2008-ban és 2009-ben minden hónap elején - az előző havi bilincselések számától függően - 500.000-800.000 forint közötti úgynevezett ösztönzési pénzt fogadott el jogtalan előnyként. Az átvett összegből pedig minden hónapban juttatott beosztott közterület-felügyelőinek is, ezzel is ösztönözve őket arra, hogy több kerékbilincset helyezzenek el. Az ügyészség közölte azt is, hogy a gyanúsítottat a bűncselekmény elkövetése során tetten érték.A VI. kerületi önkormányzat azt tudatta az MTI érdeklődésére, hogy az elmúlt évben átlagosan 866 kerékbilincset helyeztek el a gépkocsikba a kerületben, míg az idén júliusig ugyanez az adat 832 volt.
A hivatal közölte azt is, hogy a köztisztviselői törvény előírása alapján fegyelmi eljárást indítottak az érintett vezető ellen. Jelezték ugyanakkor, hogy a jogszabály értelmében amennyiben a köztisztviselő ellen a kötelezettségszegés miatt szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményeznek, annak jogerős befejezéséig a fegyelmi eljárását fel kell függeszteni.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!