Mezítlábas halál

Tíz év óta az első hajléktalan fagyott meg csütörtökön éjjel a városban. Májustól élt a férfi a székesfehérvári utcákon - mondta lapunknak Zsabka Attila, a krízisközpont vezetője, hozzátéve: a férfi Budapestről jött, többször kaptak róla bejelentést a lakóktól.

- Először azért szólt valaki, mert a pocsolyában fekve aludt, többen a belvárosban is találkoztak vele. Nem árult el magáról semmit, de azért lehetett látni, hogy vélhetően pszichiátriai beteg. Nem fogadott el tőlünk semmit, szendvicset, teát se. Később nagy nehezen egy takarót és egy pár cipőt átvett tőlünk, de szomorúan láttam, egyiket sem használta.

A Fehér Palota mögött egy lakatlan épületben húzta meg magát, itt bukkantak rá az éjjeli teásjárat munkatársai. Sem zokni, sem cipő nem volt rajta, csak egy-két pulóver melegítette.

A hálózsák, melyet a krízisközpont munkatársaitól kapott, érintetlenül, összekötve hevert az élettelen test mellett. A férfi - akit vélhetően Józsefnek hívtak - volt az első hajléktalan a városban, aki nem élte túl a mínuszokat az elmúlt tíz évben.

- Nem jellemző, hogy ennyire elutasítóak legyenek a hajléktalanok. Talán ez is közre játszhatott abban, hogy eddig nem történt tragédia - meséli megviselten a központvezető. - Csonkolásos esetek persze előfordulnak, amikor valakinek lefagy egy végtagja, s ezért amputálni kell, de halálesettel még nem volt dolgom.

A hajléktalanok egy részét nem tudják rávenni arra, hogy ha van hely, a központban töltsék az éjszakát. Van, aki a többieket nem tudja/akarja elviselni, más egyszerűen inkább vacog, de szabad, intézményen kívüli akar lenni. A 8-as úti elkerülő melletti erdős részen jelenleg egy négytagú társaság él saját maguk eszkábálta, de szakszerűen téliesített, kályhákkal felszerelt viskóban, a családi házakhoz közelebb még egy pár lakik.

A négy ember lakta két lakrészes házikóban közel tíz éve élnek az emberek. Ottjártunkkor levesillat kígyózott a kalyibából, a 42 éves férfi és három évvel idősebb párja szívélyesen, őszintén válaszolgatott, de ne-vüket nem szeretnék az újságban látni, szüleikhez ugyanis úgy mennek látogatóba, hogy azt mondják, haza, a lakásukba mennek a vizitet követően. Mindkettőjük munkahellyel rendelkezik, de a fagy miatt kertészeti jellegű feladataikat nem tudják végezni, így most napi kereset nélkül vannak. Az ostoba sztenderd óhatatlanul az ember szájára tolakszik. Hogy lehet ezt kibírni? A férfi derűsen mondja: igenis, hozzá lehet szokni, az ember sokat kibír. Túlélő típusúak vagyunk, mosolyog az asszony felemlegetve, nyár végén idénymunkát kaptak volna, de becsapták őket, 33 nap alatt gyalog jutottak haza novemberben Berlinből Fehérvárra. Este jól befűtenek, vastag dunnákkal betakaróznak, a meleg hajnalig kitart. Utána? Mínusz tizenöt fokban inkább őt veszem rá, rakjon a tűzre, vacog a nő, s terveikről mesél: ki fognak innen keveredni, ebből a viskóból, ahol az ablakon terítő van hímzéssel: Szeretet vezérelje életed.