Belföld

2008.12.10. 03:29

Elöljárók tüntetése

<b>Budapest</b> - Az országgyűlés elnöke elzárkózott attól, hogy átvegye a móri kistérség polgármestereinek petícióját. Kabinetfőnökére is hiába számítottak az elöljárók, akik tegnap a fővárosban tüntettek.

B. Kiss László

Azt az újságíróknak nyilatkozva nem számszerűsítette Fenyves Péter, a kistérségi tanács elnöke, Mór polgármestere, hogy a kistérség évi 1,6 milliárdos költségvetését mennyiben csökkentik az elfogadásra váró megszorítások, ám azt elmondta: 23 és 38 százalék közötti arányban csökken számos normatíva összege. A kistérségi együttműködés létrehozásával a kormány által kijelölt úton indultak el a települések, s a felelősen gondolkodó polgármestereknek most kötelességük felhívni a honatyák figyelmét arra, hogy veszélybe kerülhetnek a kistérség fenntartásában működő intézmények - hangsúlyozta Fenyves Péter.

A polgármesterek ezután a kamerák által követve megindultak az Országház felé, hogy átadják Szili Katalinnak, a parlament elnökének címzett petíciójukat. Ebben azt kérik, hogy a kistérségi intézmények további működtetésének biztosítása érdekében a költségvetés juttasson pótlólagos támogatást a kistérségeknek. Ennek forrásául pedig a büdzsé az önkormányzati fejezeten kívüli tartalékát jelölték meg.

Az Országházhoz vezető utat elzáró sorompó előtt egy fiatal hölgy, Széles Ágnes, a parlament civil irodájának munkatársa vette át a petíciót.

Fotó: Pati-Nagy Bence

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!