Belföld

2007.09.10. 02:28

A világsiker tornácán

Sukoró - Kiválóan kezdték a magyarok a világbajnokságot, vasárnap azonban elúsztak a remények. A egyéni bajnoki cím várományosa, Walter Tamás csak a tizennyolcadik lett.

Kovalcsik Katalin

Péntek délután a Velencei-tó szomszédságában tartották az 54. felnőtt horgász világbajnokság megnyitó ünnepségét. Szalay Ferenc, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke örömmel jelentette ki, hogy soha ennyien nem vettek még részt világbajnokságon, ami a horgászsport mind népszerűbbé válását, fejlődését mutatja. A beszédet követően a szakember bemutatta a négy kontinensről, negyven országból érkezett csapatokat. A közel kétszázötven versenyző nemzetiszínű zászlókat lobogtatva lépett a színpadra. Hamarosan Ugo Claudio Matteoli, a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség elnöke vastapssal kísérve megnyitotta az eseményt.

Szombaton erős déli szél fogadta a versenyzőket, ami a pályával szemközt lévő nádfal irányába tolta a halakat. Emiatt a horgászok félretették a 13 méteres rakós botokat, és előhúzták az érzékeny match pálcákat, amelyekkel távolabbra dobhattak. Az első napon a változékony időjáráshoz képest sok halat tereltek a szákba. Főként a harminc gramm körüli dévérek jelentkeztek, helyenként egy-egy méretes ponttyal kiegészítve.

A legnagyobb érdeklődés a kétszeres egyéni világbajnok Walter Tamást kísérte, aki meghálálva a nézők szeretetét, az élen zárta az első fordulót. A dévérek mellé fogott egy kétkilós pontyot, sőt az utolsó másodpercekben megakasztott egy másikat is, ám idő híján erőltetni kellett a fárasztást, s emiatt meglépett az uszonyos. A magyarok kiválóan teljesítettek szombaton, csapatban az első helyen álltunk 21 ponttal, megelőzve a 27-et gyűjtött belgákat és a 34 pontot szerzett olaszokat. Az egyéni eredményeket tekintve, Walter Tamás 6380 grammot fogott, tíz dekával bizonyult jobbnak a fordulót másodikként záró német Ralf Herdlitschke-nél. A nyolcadik helyen végzett Csillag László, huszonnegyedik lett Nagy Benedek, akit Szűcs Balázs követett, a harmincnegyedik pozíciót Erdei Attila szerezte meg. A versenyzők szüntelen csúzlizták a vízbe a szúnyoglárvával kevert etetőanyagot, mely esetben a pontosság döntő szempont. A 25-30 méterre belőtt gombócoknak egy-két négyzetméteren belül kell landolniuk, nagyobb szórás esetén nem összpontosulnak a halak, kevesebb a kapás. A horgászok a 10-12 grammos úszókat rendszerint túldobták a terített asztalon , majd óvatosan ráhúzták azt az etetésre, hogy ne riasszák meg a halakat. A 0.07-0.12-es előkére kötött horgokra perceken belül ráharaptak az uszonyosok. A halrémek a jól bevált, 3-12 grammos dobósúlyú, 3.90-es match botokat használták, ám az olaszok újítottak, 4 méter 20 centis pálcákat forgattak - adta hírül László Ferenc versenybíró, többszörös magyar bajnok horgász. Az első forduló fényében úgy tűnt, ismét kiharcoljuk a csapat és egyéni világbajnoki címet, ám a horgászszerencse közbeszólt...

Vasárnap jól kezdtek a magyarok, de az idő előrehaladtával egyre kevesebb kapást sikerült kicsikarni, ami a változékony időjárásnak, és a kedvezőtlen sorsolásnak is köszönhető. Két óra elteltével Walter Tamás tizenkét dévért zsákmányolt, holott néhányan több mint húsz keszeget csíptek el. Az egyéni bajnoki cím elúszni látszott, ezért a hajrában előkapta a rakós botot, egy-két ponty megakasztásának reményében, ám a potykák másképp gondolták.

A magyarok többsége bár a középmezőnyt magasan verte, végül az élre tört olaszokat és a második pozíciót őrző belgákat nem fenyegette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik