2005.02.22. 18:59
Befejezett tudás nem létezik
Veszprém (tt) - Európai uniós csatlakozásunk egyik fontos elõnye a konvertálható tudás lehet, amely megfelelõ munkakultúrával párosulva ilyen például az igényesség, az új iránti fogékonyság elismerésre adhat okot a közösségben is.\r\n
rn
A piacgazdasági keretek között a foglalkoztatáspolitika megváltott, a munkaerõvel, a munkaerõ összetételével együtt. A megfelelõ embert a megfelelõ helyre régi szlogen új értelmet kapott, hiszen piacgazdasági körülmények között az állások betöltését szakmai és minõségi alapokra kellett helyezni.
Az új technológiák bevezetéséhez, az új termékek megjelenéséhez meg kell teremteni a minõségi munkaerõt. Ez csak úgy megy, ha a vállalat elhatározza, munkásai tudását fejleszti, s olyan ismeretek elsajátítására ösztönzi, amelyre szükségük van. Egy tanulmány szerint százezer magyar menedzsernek mindössze a három-öt százaléka tanul rendszeresen, ugyanis azt vallják, befejezett tudással rendelkeznek...
A hazai munkavállalók számára 1990 óta mindenképpen új dolog a folyamatos megmérettetés. A változások állandó követése, a szemléletváltás mennyiségi helyett minõségi munka vezetési alapelv kell legyen. A gazdálkodószervezetek jövõképeiben mindenképpen szerepelni kell olyan stratégiai megfogalmazásnak, mint a kevesebb, de jól motiválható munkaerõ foglalkoztatása. A jövõ személyügyi szakembereinek a legfontosabb feladatuk lesz a munkaerõ kiválasztása, munkakörök kialakítása, munkakörelemzés, ösztönzési rendszerek mûködtetése.
Magyarország az Európai Unió tagjaként jogosulttá vált a strukturális alapok forrásainak igénybevételére. A támogatás a 20042006 közötti idõszakra szóló nemzeti stratégiában, a Nemzeti fejlesztési tervben meghatározott célokra fordítható. A stratégia úgynevezett operatív programokon keresztül valósul meg. Ezek közül a legnagyobb kerettel a Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program (Hefop) rendelkezik, amelyben a foglalkoztatás, az oktatás, a képzés, valamint a szociális szolgáltatások és az egészségügyi ellátórendszer fejlesztései támogathatók. A program célja a foglalkoztatás bõvítése, a magyar munkaerõ versenyképessé tétele, a társadalmi beilleszkedés elõsegítése.
E célok hazai költségvetési források, az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával teljesülnek. A Hefop négy fontos célt foglal magában. Ezeket tizenöt intézkedés keretében a hazai finanszírozási kiegészítéseként a két fõ strukturális alap, az Európai Szociális Alap (ESZA) és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (EFRA) pénzeinek elosztásával valósítják meg.
A Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program fejlesztési területei: aktív munkaerõ-piaci politikák, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerõ-piacra való belépés segítségével, az egész életen át tartó tanulás támogatása, az alkalmazkodóképesség javítása, az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése. Ezek a területek különbözõ pénzügyi forrásokkal gazdálkodnak. A Hefop teljes költségvetése 750 millió euró, vagyis 191 milliárd forint, amit 2006 végéig lehet igénybe venni. Az összes operatív programnál az ország fejlesztése szempontjából jelentõs pénzügyi eszközöket pályázat útján lehet megszerezni.
A munkaügyi minisztérium honlapján, illetve különbözõ internetes oldalakon a pályázati információk fellelhetõk. A munkaügyi központnál is van tanácsadás, ahol arról adnak felvilágosítást, hogy melyek a már kiírt pályázatok.