Üvöltenek, de szépek

A madár is lehet épp olyan „szerelem”, mint a kutya vagy a macska. Én már csak tudom, számos pintycsaládot neveltem fel életem során. Kétségkívül számos előnye van a madártartásnak: nem kell őket levinni sétálni. Ez a legfőbb. Nem kell nekik 20 kilós kiszerelésű tápokat venni, nem kell őket évente oltatni, nem kell tartani a parvo vírustól, a veszettségtől, a babéziától és a többi kutya-macska nyavalyától, és könnyű őket boldoggá tenni. Elég nekik némi szeretet, egy madártárs, friss ivóvíz, kapargatni való mész, tiszta környezet és jóféle magok. Az persze más kérdés, hogy a ketrec azért mégis csak ketrec. De most itt nem bonyolódunk ebbe bele.

Inkább abba, micsoda múltja van már a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesületének: a hétvégén ugyanis megrendezték a huszadik, jubileumi madárkiállításukat a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, ahol idén is megcsodálhattuk e szépséges madarakat. Először is természetesen a színes tollazatuk miatt. Hihetetlen micsoda pompás szivárványszíneket képes produkálni a természet, no és persze a tenyésztő. Másrészt a hangjuk miatt: az egyik mesésen trillázik, a másik édesen pittyeg, a harmadik meg úgy üvölt, akár egy éhes orángután. Na, ez utóbbiak a papagájok, erre még a laikus is rájött, de hogy milyenek, abban Cserna Zoltán, az egyesület titkára segít:

- Vannak itt a beszédkészségükről elhíresült szürke papagájok és zöld amazonpapagájok, hullámos papagájok, s az Ausztrál régiót képviselő Gould-amandinák legkülönfélébb színvariációi. A több mint négyszázféle színben ismert kanárik mellett ott vannak az úgynevezett egzóták, azaz a visszafogottan elegáns és a harsány pintyek is, akik nem a hangjukkal, hanem a tollazatukkal hódítanak – mondja Zoltán, aki elárulja azt is, hogy idén 38 tenyésztő érkezett hozzájuk, akik összesen 400 madarat hoztak. Sokan vannak bizony, hangjuk már az utcáról hallatszik, mintha csak egy dzsungel költözött volna az ódon épületbe.