megható és tanulságos történet

2019.05.13. 10:00

Turczer Edina lélekjelenlétén múlott a kiscica élete

Nem történt semmi, csak megitta a reggeli kávéját, és újraélesztett egy kismacskát. Ez így egy mondatba sűrítve meghökkentő, megélve mindezt pedig még inkább az – Turczer Edina, a Fema Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület vezetője azért mesélte el történetét, hogy más is okuljon belőle.

S. Töttő Rita

A kiscica, nem sokkal az újraélesztés után

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Ázott, csapzott apróság, akiben amúgy is éppen hogy csak pislákol az élet – így néz ki az a kiscica, akinek életét most szombaton sikerült megmentenie a Fema vezetőjének – immáron másodszor. Az élet és a történéseknek ez az oldala nem mindig végződik olyan szívderítően, mint ez, hiszen a lélekjelenlét olyan dolog, ami vagy van, vagy nincs – kölcsönkapni, bevonzani, akarni, vágyni nem lehet. Edinának éppen volt, amikor azt vette észre a még napsütéses szombat reggelen, hogy a nemrég mentett kiscicái közül az egyik elkezd vergődni a földön.

A kiscica, nem sokkal az újraélesztés
után
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

– Láttam, hogy nem kap levegőt, a szeme kidülled, kitágul a pupillája, majd egyszer csak elernyedt. Elkezdtem piszkálni a kisujjammal a szájában, akkor láttam, hogy tele van tömődve ételmaradékkal. Előtte evett, és valószínűleg olyan éhes volt, hogy egyben akarta lenyelni a puha táp kis kockáit. Nem sikerült kipiszkálnom, így lefelé fordítottam, óvatosan ütögettem a hátát, jött is kifelé kevés ételmaradék, de még mindig nem tért magához. Közben azon gondolkoztam, mivel piszkálhatnám ki a többit – meséli Edina, még mindig a történtek hatása alatt. Próbálkozott villa tompa végével, majd a gyógyszeres dobozban található fülpiszkálóval. Közben, hogy jusson némi levegő az állat a tüdejébe, az orrába is többször belefújt, úgy, ahogy az elő van írva. Lehet, hogy csak pár másodperc vagy perc volt az egész, de óráknak tűnt. Ám egyszer csak visszatért a kismacskába az élet, vett egy nagy levegőt. Ekkor tovább masszírozta, nyomkodta a mellkasát az állatvédő, amíg a cicus végképp magához nem tért. Hát így. Pedig csak egy cicus, mondanák sokan…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!