Frissen Fejérből

2021.04.14. 19:40

Soha nem késő elkezdeni a kutyaiskolában tanulást

Kutyáink megfelelő oktatása számtalan szempontból rendkívül fontos, sokan mégsem mernek szakemberhez fordulni. Olyanokhoz, mint Schuller Anita és Bordi András, akik a tanulás kiemelt szerepére hívják fel a figyelmet.

Baráth Eszter

Az oktatók vallják: sokan nem tudják, az állatnak mire van szüksége

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Anita évekig lovak kiképzésével foglalkozott, azonban egy baleset következtében már nem tudta folytatni azt, így három éve a kutyák oktatását választotta hivatásul. András több mint húsz éve otthon kezdett kutyákkal foglalkozni, aztán az idő előrehaladtával folyamatosan képezte magát, hogy tudását a kutyatulajdonosoknak is átadhassa. – Egyre jobban belemélyedtem ebbe a dologba, de úgy érzem, sokkal jobb másoknak segíteni, hiszen sokan megveszik a kutyát, de nem tudják, mi van a kezükben, hogy az állatnak mire van szüksége – meséli András.

Mint mondják, a leggyakrabban olyan problémákkal keresik meg őket, mint például, hogy a kutya nem viseli el a pórázt, séta közben húzza a gazdát, kikaparja a növényzetet, vagy sok mindent szétszed, szétrág. Ezek a nehézségek azonban mind megoldhatók kellő türelemmel és tanítással. A kutya ilyen szempontból ugyanaz, mint egy gyerek – mondja András –, törődni kell vele, tanítani kell ugyanúgy, mint a gyerekeket.

Az oktatók vallják: sokan nem tudják, az állatnak mire van szüksége
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az oktatók tapasztalatai alapján sokkal inkább a gazdákat kell tanítani, mint az állatokat. Az embereknek kell megtanulniuk, hogyan kell a kutyákkal bánni, viselkedni. Sok esetben azt sem tudják a gazdák, milyen kutyájuk van, a választott állat mire lett kitenyésztve, mire lehet használni – hangsúlyozza Anita. A szakemberek rövid beszélgetés után a kutya kiválasztásában is segítséget tudnak nyújtani, mert mint mondják, igenis az ember válassza ki az állatot, és ne csak azért vigyenek haza egy kutyát, mert az első találkozásnál ő ment oda hozzájuk először.

– Bár a fajtajellemet hordozzák magukban, mégis fajtán, sőt almon belül is eltérő természetű kutyákat találhatunk, ezért is fontos, hogy ne az alapján válasszunk kutyát, mert szépnek tartjuk, és mert ismerősök, barátok körében valakinek már van olyan kutyája. Mert egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy fog viselkedni az általunk választott is – mondja Anita.

Minden esetben az alapokkal kell kezdeni a tanítást, tanulást
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A gazdák idegeskedését a kutyák is átveszik, amivel egyáltalán nem csökken a nehézségek száma. A szakemberek viszont ebben is tudnak segíteni. Mint mondják, soha nem késő elkezdeni az állatok oktatását, ugyanakkor egyértelműen gyorsabban és könnyebben tanulnak fiatalkorban. Az oktatás természetesen az alapoknál kezdődik, így először a póráz helyes használatát és a legfontosabb vezényszavakat kell megtanítani, mint a marad, az ül és a fekszik utasítások. A folyamatos fejlődés és a gazda s a kutya közötti bizalom erősödése mellett a környezet sem elhanyagolható. Egy kutyaiskolában az ebeket olyan szag- és hangingerek érhetik, amilyeneket az udvarban nem, vagy csak nagyon kis mértékben tapasztalhatnak. Ezeket meg­tanulják kezelni, és a fegyelem, a gazdára való figyelés is jobban tanítható. Ugyanakkor a társaságban a kutyák szocia­lizálódnak is, így nem okoz majd problémát sem az idegen társaikkal, sem az ismeretlen emberekkel való találkozás vagy az adott szituáció­ban a megfelelő viselkedés.

 

Anita és András minden ebtulajdonosnak azt javasolja, ha tehetik, járjanak kutyaiskolába, ne féljenek szakemberhez fordulni, hiszen az állatok folyamatos és megfelelő színvonalú törődést igényelnek. Ezeket a legtöbb esetben a gazdák nem tudják megtanulni, viszont rengeteget segíthet nekik. Emellett kiváló kutyás közösség tagjává is válhatnak a gazdik, ahol egymást is segíthetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!