Radetzky Jenő tette le a hazai ökológiai oktatás alapjait a Velencei-tavi Madárvártán

Pénteken, születésének napján Radetzky Jenőről, a Madárvárta alapítójáról emlékeztek meg a maiak Agárdon. Szabó Imre címzetes levéltári igazgató előadása betegség miatt elmaradt. Ám a régiek iránt roppant tiszteletet tanúsító szakember felkeresett bennünket: ejtsük szerét egy beszélgetésnek a két Radetzkyről. Ez jön most.

Vérbeli tudós volt

Radetzky Dezső 1879-ben látta meg a napvilágot.

– Igazi, vérbeli tudós ember volt. Sok tudományos kutatóintézetbe bedolgozott. Igaz, nem tudott a tudományból megélni, ezért az akkor még Fejér megyéhez tartozó tárnoki iskolában tanított, 1905–26 között. Ő volt az, aki a Tárnok és Érd közti Benta-patak völgyét elkezdte kutatni – kezdte Szabó Imre. – Tojásgyűjteményében a világ majd minden részéről volt tojás, és a Kárpát-medence valamennyi madárfajának tojása megvolt benne. Ez képezte később a Magyar Természettudományi Múzeum tojásgyűjteményének alapját. Radetzky Dezső 1927-ben került Fehérvárra, a Szent István Király Múzeum természettudományos muzeológusa lett. Ekkor kezdett el Fejér megye természeti tájaival foglalkozni.

Ő volt az, aki először létesített a Velencei-tó mellett kutatóállomást, mégpedig 1930-ban a tó dinnyési csücskénél – tette hozzá az emlékező. S milyen munkákat folytattak ezen az állomáson? Foglalkoztak madármegfigyeléssel, illetőleg elvégezték különböző madarak gyomortartalom-vizsgálatát. Növénytani és gerincestani kutatásokat is folytattak, egészen 1945-ig. A madárbegyben talált maradványok szétválasztásával, illetve a bagolyköpet vizsgálata révén, az ezekben talált, csontok, szőrök lajstromba vételével visszakövetkeztethető, milyen fajok élnek egy adott területen.

Radetzky Jenő 1909-ben született. – Apja példáját követte. Biológia–földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Első komoly munkája, amely országosan és nemzetközileg is híressé tette, 1936-ban jött ki, címe a Madárkataszter a Velencei-tóvidékről. Ebben összegyűjtötte az akkor itt fészkelő madárfajok egyedszámát, fajszámát. Ez a 70-es, 80-as évtizedben is viszonyítási alapul szolgált akkori kutatásai idején – tért át a fiúra Szabó Imre. – 1956-ban jelent meg a Székesfehérvár madárvilágáról című egyedülálló munkája – adatolt. Radetzky Jenő a 30-as évektől tanított fehérvári középiskolákban, egészen nyugdíjaskoráig. A megye biológia-szakfelügyelője is volt.

Megalakította a Fejér Megyei Madárbarátok Körét

– 1957-ben megkereste korábbi tanítványait a 30-as évekből – akik közül néhányan komoly pozícióba kerültek –, hogy mi lenne, ha egy tudományos kutatóállomást hoznának létre a Velencei-tónál. Erre azt mondták neki, legyen, mutassa meg, hova! Így jött létre az 1959-ben felavatott Madárvárta – mesélte a címzetes igazgató. – 1964-ben megalakította a Fejér Megyei Madárbarátok Körét. Ekkoriban ilyen társadalmi szervezetet alapítani még meglehetősen „meredek” volt… Végül több ezer tagja lett országosan – ismertette Szabó.

– Ma annyit beszélünk az ökológiaoktatásról. Mondhatnám azt, ennek ő volt az atyja: kidolgozott egy olyan szisztémát a Madárvártán, amely az általános iskola felső tagozatától egészen az egyetem végéig önálló kutatási lehetőséget biztosított a diákoknak. A nyári szünetekben 7-8 napra érkeztek ide diákok. Nem csak kutató- és terepmunkát végeztek. A növénygyűjtés, a víz­hőmérséklet-mérés mellett a bevásárlás és az ebéd is a kutatócsoportok „gondja” közé tartozott – magyarázta.

Két kuriózumot is kiemelt Szabó Imre. Az 1980-as években Radetzky egy német ornitológus vendégével megfigyelt a tóvidéken egy fehérfarkú lilebíbicet. Valószínű, egy szaharai vihar sodorta át a Földközi-tengeren az Európába nem szokott madarat. Kuriózum volt az európai törpecickány jelenlétének véletlen bizonyítása is a Madárvárta területén.