Póráz vagy nem póráz? – ez itt a kérdés

Az elmúlt időszakban ismét többször felvetődött kutyás körökben a pórázon – illetve anélkül – való sétáltatás kérdése. A lakásban tartott kedvencek számára különösen fontos a lemozgatás lehetősége, így érthető, ha a gazdák szeretnék valahol megszabadítani kutyáikat a „rabigától”. Mondhatjuk, hogy erre ma már Székesfehérváron egyre több futtató áll rendelkezésre, de egyrészt nem minden kutya él Székesfehérváron (és sajnos más településeken, kisebb-nagyobb városokban még mindig nem követték igazán a megyeszékhelyet e tekintetben), másrészt nem mindig van lehetőség bevinni az elkerített területekre kedvencünket (például mert órákra lefoglalják mások).

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló kormányrendeletet valószínűleg már unalomig ismerik a mai kutyatartók, s noha egyértelműen fogalmaz, vannak, akiket ez nem érdekel: „Belterület közterületén – kivéve az ebek futtatására kijelölt területet – ebet csak pórázon lehet vezetni. Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes.” Továbbá: „Közterületen az eb tulajdonosának biztosítania kell, hogy az eb sem más állatot, sem embert harapásával ne veszélyeztethessen.” Külterületen sem sokkal jobb a helyzet, ha olyan helyen engedjük el, ami vadászterületnek számít, ne csodálkozzunk azon, ha a vadász lepuffantja. Tetszik, nem tetszik, ez a helyzet.

De a lényeg inkább az, hogy vannak olyan gazdák, akiknek meggyőződésük, hogy teljes mértékben felügyeletük alatt tudják tartani a kutyát. Ezt hívják ők 100 százalékosan behívható ebnek. Vagy éppen csak azt mondják, hogy „olyan cukimuki, senkit nem bánt!” Az érvek sokfélék, egészen addig, amíg nem történik valami. Vagy nem jön szembe olyan kétlábú vagy négylábú, aki/amelyik rossz néven veszi a póráz nélkül sétáltatott ebet. Van úgy, hogy érthető okból. Mert mondjuk olyan kutya „flangál” póráz nélkül közterületen, amely már önmagában, fajtáját, külsejét tekintve is félelmet keltő (nem számít, hogy ez most diszkriminatív kijelentés-e vagy sem). A gazdának tudnia kell, hogy a kutya, amit választott, másokat megijeszthet. És azt, hogy nincs száz százalékig behívható kutya. Ahogy azt is, hogy nem mindig rajtuk – a kutya-gazda – pároson múlik egy eset végkimenetele.

De ne legyünk álszentek, tudjuk, hogy közterületen is elengedik a gazdák a kutyáikat. Akkor nem lesz ebből baj, ha egyébként pórázon tartják kedvenceiket, és csak ott és csak olyan körülmények között engedik el, ahol és amikor minden körülmény megfelelőnek tűnik ehhez. A jó gazda mindig minimum egy lépéssel kedvence előtt jár – gondolatban legalábbis.

Az alábbi kérdéseket kell feltenni, mielőtt lecsatolja valaki a pórázt: tiszta a terep? Nem túl fáradt a kutyám ahhoz, hogy szót fogadjon? Nem túl ideges, nem tüzel, nincs a közelben tüzelő szuka? Nincs a közelben macska? Biztonságos távolságban van az úttesttől? Nem ijeszthet meg másokat kedvencünk? Nem tud elveszni (erdőben, bokros területen, forgalmas helyen) egy hirtelen felismert szagtól vezérelve? Megfelelőek a látási viszonyok, nincs túl sötét? A terepviszonyok rendben vannak – nincsenek rejtett gödrök, kiálló fémek, akármi, amitől megsérülhet az önfeledten ugráló, szaladgáló kedvencünk? Lehet-e számítani másik, akár ismeretlen kutya érkezésére? Igen, bizony mindezekre válaszolnia kell magában a felelős gazdának. És ha lecsatolta a pórázt, akkor is folyamatosan monitoroznia kell a környéket a fenti okok miatt.

Tapasztalat, hogy a macskák szinte mintha az égből pottyannának, úgy tűnnek fel. És hogy a kutya, ha megijed, szinte biztos, hogy az út felé veszi az irányt. És hogy neki is lehet rossz napja – ilyenkor persze szelektív a hallása. Vagy hogy nincs kedve haverkodni más kutyákkal. És akkor odakap, odamordul. Szóval sok minden megtörténhet, és aki nem elég szemfüles és felelős, azzal meg is történik. Kezdjük úgy az új esztendőt, hogy ezzel tisztában vagyunk! És nem csak a kormányrendeletek miatt, hanem kutyánk, mások kutyái és a körülöttünk élő emberek miatt is.