Állatvilág

2017.01.08. 15:19

Örökre örökbe: szívszorító életek a gyúrói farmról

Gyúró – Volt, akit testvéreivel, anyukájával tettek ki az út szélére, más pedig már az állatotthonban született.

S. Töttő Rita

Számos állat várja sorsának jobbra fordulását a gyúrói állatfarmon is, akik közül most bemutatjuk a Kiscappuccino névre hallgató kutyust, aki már itt született a gyúrói  állatmenhelyen.

Kiscappuccino

– Egy nappal azután született, hogy  anyukája megérkezett a sintértelepről hozzánk – meséli Fedák Krisztina, farmvezető. Kiscappuccino, gondozói szerint egy szupercuki, 4 hónapos kislány kutyus, aki felnőtt korában is kistestű lesz. – Barátságos, kedves, oltott, féreghajtott, bolhátlanított, chipezett – sorolja Krisztina. Ő is, mint minden társa,  ivartalanítási kötelezettséggel, családlátogatással, szerződéssel fogadható örökbe a gyúrói menhelyről.

Popeye

Ahol egyébként ott van Popeye is, akiről egy rossz szót sem lehet mondani: az alkalmazkodóképességéről híres spániel méretű „utcai vegyes"  kutyus egy most  2 éves kispasi. Ahogy a többiek, úgy  ő is  ivartalanított, oltott, féreghajtott, bolhátlanított és  chipelt, aki nagy szeretettel várja minden olyan család avagy ember érdeklődését, aki egy szerető, hűséges, játékos, minden más kutyával is barátságos aktív társra vágyik.

Kántorka

Virgoncka

Kántorka számára az élet még csak 8 héttel ezelőtt kezdődött. A németjuhász keverék fiú kutyus azonban már most a gyúrói állatmenhelyen él, ahová állatbarátok juttatták, miután megtalálták hét testvérével és édesanyjával együtt az út szélén. Kántorka is oltásokkal, féreghajtva, bolhátlanítva, chipelve van, és szerető gazdit keres. Virgoncka is itt él ,a  kedves, barátságos, élénk, jókedvű, mindig vidám, törpe udvari bolond – már ahogy gondozói kedvesen mesélnek róla. A  sharpei, csau-csau, terrier keverék, másfél  éves kislányka szintén ivartalanítva, oltva, féreghajtva, bolhátlanítva, chipelve várja új gazdiját, akihez örökbefogadási szerződéssel egy családlátogatás után szeretne költözni. És ahogy a többi sorstársa, úgy ő is csak életre szóló komoly érdeklődőket fogad.

Épp elég viszontagság van már mindannyiuk mögött, megérdemlik a nyugodt közeget, ahol önmaguk lehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!