Már a középiskolában beleszeretett későbbi foglalkozásába Magda István

Ha jól tudom, eleve ilyen jellegű középiskolába járt. Miért volt ez önnek ennyire fontos már gyerekkorában?

– Régi nevén a Vántusba jártam, ami aztán menet közben Szent István mezőgazdasági suli lett, állattenyésztő-állategészségügyi szakon végeztem. Gyerekkoromban a nyulak és a galambok érdekeltek leginkább, kutyánk is volt mindig, de soha nem fajtatiszta. Középiskolás koromban találkoztam az óriás schnauzerrel, egyik osztálytársamnak köszönhetően egy szuka kölyök került hozzám, amit a nagymamám nem engedett megtartani. Egy nagyon jó barátomhoz került a kutyus, így mindennap foglalkozhattunk vele, képeztük, neveltük, tanítottuk. Teljesen megbabonázott és elvarázsolt, ott örökre beégett a fajta az elmémbe.

Mikor kezdett ezzel igazán nagyban foglalkozni?

– 1996-ban megnősültem, majd vettünk házat Csókakőn, és akkor rögtön megvettem életem első törzskönyvezett óriás schnauzer szukáját is, ami akkor elképzelés szerint családi és hobbi kutya szerepet kellett betöltsön. Ahogy nődögélt, eldöntöttem, hogy kipróbálom a „kiállítósdit”, de ahogy nyílott ki a szemem a fajtával kapcsolatban, észre kellett vegyem, ő nem az a kutya, akivel kiállításokat fogok nyerni, igaz, így is egy-két cím összejött. A kiállítások során az ember kapcsolatokat épít, így megtaláltam azt a kutyát, aki elképzeléseim szerint jó párja lehet Kellynek. Elkezdtem a tenyésztésen gondolkodni, hogy vajon a kutyám jó tulajdonságait meg tudom-e őrizni, a rosszakat pedig ki tudom-e javítani. Valahol itt kezdődik a tenyésztés. Szerencsém volt, pár jó kölyök sikerült ezekből a párosításokból. Tehát 1998 óta tenyésztek, akkor váltottam ki a Kőkapu-Völgyi kennel nevet. Igyekeztem valami kis helyi dolgot belevinni a névválasztásba, Csákvár környékén van a vértesi Kőkapu-Völgy. Időközben sikerült egy igazán szuper kiskutyát vásárolnom, ráadásul az anyukája is hozzám kerülhetett. Boni és Démon más volt, velük aztán elkezdődött valami más, ami kicsit több, kicsit színvonalasabb. Démonnak csodás kölykei születtek, jó helyekre kerültek, Boni pedig nyeregette a címeket a kiállításokon. Soha nem ez volt a cél, hanem az, hogy mérjem magam, hol tartok, tudok-e olyan lenni, mint a nagy kennelek. Minden egyes kiállítás egyben a barátság ápolása is a tenyésztő társakkal, a tulajdonosokkal. Itt látjuk, mi az irány, miben lehet és kell javulni, mindamellett, hogy imádod ezt a fajtát, minden pillanatban azonosulsz velük.

Hány kutya útját egyengette?

– Nagyon sok kutya megfordult már a kezeim alatt, de nincs is értelme pontos számokról beszélni. Mindig az a lényeg, hogy a legjobbakat megmutassuk a világnak. A másik fontos dolog, hogy minden kutyám jó helyre, komoly gazdihoz, boldog családba költözzön. Most négy óriás szukám van és két törpém. Most van két tervezett alom, reméljük, minden jól sikerül.

Mik a legnagyobb szakmai elismerései?

– A legnagyobb sikereim, hogy mestertenyésztő vagyok már, illetve több fajtagyőztes cím, és a már említett Bonikámnak egy szilvásváradi speciális kiállításon elnyert Reserve Junior Best In Show cím. Ami – a laikusok kedvérét – annyit jelent, hogy a teljes kiállítás összes fajtájú fiatal kutyája közül a második helyezett.

A gyerekekre is át tudta ragasztani ezt a mániát?

– A családban mindenki kutyaszerető, mindenki segít, bármiről legyen is szó, de nem hinném, hogy akár Martina, akár Milán majd később ilyen szinten foglalkozna schnauzerekkel. Ezt soha senkire nem is erőltettem, ez az én beakadt fogaskerekem. Így vagyok egész, ezzel a schnauzerszerelemmel.