Szigor

2019.03.18. 17:00

Kutyának a kerítésen belül a helye Csóron

Komoly elhatározásra jutott Csór polgármestere, miután megelégelte, hogy sokan semmibe veszik állattartói kötelezettségüket. Sok ugyanis az ingatlanról kiszökdöső kutya…

S. Töttő Rita

A gazda (tulajdonos vagy bérlő) kutya kötelessége gondoskodni róla, hogy kedvence a kerítésen belül maradjon

Fotó: Shutterstock

Csete Krisztián, Csór polgármestere komoly elhatározásra jutott, miután azt tapasztalta, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt az elkóborolt ebek száma a településen. Felhívást tett közzé a lakosság körében, az ötös-hatos csoportokba verődött ebek, illetve azok gazdáik miatt: „Arra az álláspontra jutottunk közösen a jegyző úrral és a települési rendőrünkkel, hogy bevezetjük a zéró toleranciát” – fogalmazott. A polgármester elmondta: amint kiderül egy kutyáról, hogy gazdája hibájából kóborol az utcán, akkor az állattartó először hivatalos figyelmeztetésben részesül.

Másodjára vagy többedik alkalommal már szabálysértési eljárást kezdeményez az illetővel szemben a körzeti megbízott, illetve a jegyző. Ez pedig azonnali bírsággal jár majd.

A gazda (tulajdonos vagy bérlő) kutya kötelessége gondoskodni róla, hogy kedvence a kerítésen belül maradjon
Fotó: Shutterstock

A polgármester elmondta: „Meg kell értenie minden ebtartónak, hogy nem szabad azzal elintézni a dolgot, hogy az ő kutyájuk nem bánt senkit. Alakulhatnak úgy a körülmények, hogy a kutyák támadólag lépnek fel. Nem beszélve arról, hogy ha emberre nem is támadnak, de kerítést szednek szét, magántulajdonban okoznak kárt” – fogalmazott Csete Krisztián, kérve, hogy az emberek vegyék komolyan a helyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!