A legfontosabb a megelőzés

2021.06.13. 07:30

Kutyameleg lesz a nyáron – Így óvjuk meg kedvenceinket, hogy ne történjen baj

Az elmúlt évek tapasztalatai mind azt mutatják, hogy a nyarak egyre forróbak, és egyre nehezebb elviselni a hőséget. Bizony nemcsak nekünk embereknek, hanem négylábú társainknak is megterhelő, amikor beköszönt a kánikula. Ahhoz, hogy megtudjuk mire érdemes ebben az időszakban figyelni Göde Gábor kutyatrénerhez fordultunk, aki hasznos tanácsokat osztott meg velünk.

Bagotai Zsanett

Fotó: Shutterstock

A friss víz és az árnyékos helyek életmenőek lehetnek

- Először egy kis anatómiával kezdeném. A kutya nem tud izzadni (illetve a tappancsain keresztül tud minimális hőt leadni, mert itt kevés izzadságmirigy található), hanem lihegéssel tudja a hőmérsékletét szabályozni. Ami az első és legfontosabb szabály, hogy négylábú társainknak mindig biztosítsunk megfelelő mennyiségű friss, de nem jéghideg vizet és árnyékos helyet. A kint tartott kutyáknál ez fokozottan igaz, vizsgáljuk meg a rendelkezésre álló területet, hogy a nap bármely szakaszában rendelkezésre álljon egy olyan hely, ahova be tud húzódni. Érdemes az udvar több pontján is ivóvizet kihelyezni.

Előfordulhat, hogy a kutya az udvaron több ponton is gödröt ás magának, emiatt ne büntessük, hiszen csak hűteni akarja magát.

A hűtésre különböző praktikák vannak, de nagyon oda kell figyelni

- Segítség lehet még a hűtőmellény és a hűtőmatrac is, amelyekben egy zselés anyag segíti a hőleadást, illetve az, ha az ebeknek egy lehetőleg árnyékos helyen egy pancsolót kialakítunk. Ebben az esetben mindenféleképpen ügyeljünk arra, hogy ne legyen túlságosan mély, mert fulladásos balesethez vezethet.

Segítség lehet még az, hogy vízzel locsoljuk a négylábú barátunkat: Ilyenkor érdemes a hasát és a füleit nedvesíteni, mert itt a ritkább szőrzet miatt könnyebben párologtat. Semmiféleképpen sem szabad jéghideg vízzel lelocsolni.

Göde Gábor és kutyája is hűsöltek egyet a forró nyári napon
Fotó: Göde Gábor

Abban az esetben, ha lakásban tartjuk kedvencünket

- Amennyiben épületben tartott kutyánk van, akkor viszonylag egyszerű a dolgunk. Természetesen ebben az esetben is gondoskodni kell a megfelelő mennyiségű vízről, illetve arról, hogy a lakásban is megfelelő legyen hőmérséklet (például a klímázást sem szabad túlzásba vinnünk). Az egészségügyi sétákat redukáljuk le a lehető legrövidebbre, ezt is úgy, hogy lehetőség szerint árnyékos, füves terepet válasszunk, a hosszabb sétákat inkább a kora reggeli vagy a késő esti órákra időzítsük. Itt jön a következő probléma: a forró aszfalt! Súlyos égési sérüléseket okozhat kutyánknak a felhevült járófelület. Mielőtt rálépünk, teszteljük kézfejünkkel a hőmérsékletét. Amennyiben 5-10 másodpercnél hosszabb ideig nem tudjuk rajtatartani a kezünket, akkor az nem alkalmas sétára!

Hatalmas veszély nyáron, ha az autóban hagyjuk az állatot

- Egy 30 fokos napon a zárt autó hőmérséklete 10 perc leforgása alatt 70 Celsius-fokra is felmelegedhet, amely óriási szenvedést okoz a kutyánknak.

Melegben ne hagyjuk az autóban a kutyát, manapság szerencsére egyre több a kutyabarát hely, ahova magunkkal vihetjük kedvencünket, ráadásul még frissítővel is szolgálnak neki. Viszont ha nincs rá lehetőség, hogy velünk jöjjön, akkor válasszunk árnyékos parkolóhelyet, és húzzuk le résnyire úgy az ablakokat, hogy ne tudjon kijönni, viszont megfelelő mennyiségű friss levegő jusson az autóba (de ezt a megoldást tényleg csak akkor alkalmazzuk, ha más lehetőségünk nincs.) Megoldás lehet még egy arra alkalmas gépkocsiban az, hogy zárható kutyaszállító boxot veszünk, a csomagtartót résnyire vagy teljes terjedelmében nyitva hagyjuk úgy, hogy a kocsi többi részét le tudjuk zárni. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy nem megfelelően van az eb az autóban, akkor ne habozzunk, azonnal hívjuk a rendőrséget, akik jogosultak arra, hogy feltörjék az autót, és kiszabadítsák a szenvedő kutyát, illetve megfelelően tudják dokumentálni az eseményt, amely a későbbi büntetőeljáráshoz szükséges. Ugyanis a hatályos törvényi előírások szerint gerinces állatnak szándékosan szenvedést okozni bűncselekmény.

Mi történik akkor, ha a kutyánk hőgutát kapott?

- A kutyák normál testhőmérséklete 38-39 Celsius-fok között mozog, amennyiben ez 41-42 Celsius-fokra felszökik a nagy meleg miatt, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy hőgutát kapott az állat. Egyértelmű jelek lehetnek még az epilepsziaszerű görcsök, a nyáladzás, a hányás, a hasmenés, illetve gyengeség és az ájulás is.

Mit tehetünk ilyenkor?

A hőguta egy bizonyos pontig visszafordítható, de csak egy bizonyos pontig. A legfontosabb amit ilyenkor tennünk kell az az, hogy azonnal hűvös, árnyékos helyre visszük a beteget, és elkezdjük a hűtését, és haladéktalanul állatorvoshoz fordulunk. A hűtést fokozatosan kell elkezdeni, itt sem szabad jéghideg vízzel lelocsolni a kutyát. Tekerjük vizes plédbe, törülközőbe, és folyamatosan cseréljük, illetve locsoljuk vízzel.

Mindig a megelőzés a legfontosabb, mert a kutyák nagyon nagy része sajnos nem éli túl a hőgutát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!